Soltész Elemér (Ombod, 1874. ápr. 18. – Bp. 1957. aug. 7.) ref. püspök. Ombodon járt az elemi iskolába. A gimnáziumot 1884–1892-ben és a teológiát 1892–1896-ban Debrecenben végezte. Miután egy évig gimn. segédtanár, egy évig →senior volt, az 1898–99. tanévben a párizsi prot. teol. fakultáson hallgatott. Még hazatérte évében, 1899 decemberében lelkész lett Nagybányán, hol 1923 márciusáig működött. Ekkor magyarországi prot. tábori püspökké neveztetvén ki, attól kezdve Budapesten lakott. 1944-ben altábornagyi rangba lépett elő. 1948 őszén nyugalomba vonult. – A →tiszántúli egyházkerület 1915-ben aljegyzővé, 1917-ben zsinati póttaggá, 1928-ban zsinati rendes taggá, a →királyhágómelléki egyházkerület 1921-ben főjegyzővé választotta. A →Magyar Prot. Irodalmi Társaság 1917-ben választmányi taggá, a magyar numizmatikai társaság 1946-ban elnökévé, a debreceni egyetem 1929-ben teol. díszdoktorrá tette. – Művei: Jézus feltámadása. (Debrecen, 1898.) Miért hívattatok? (Beköszöntő Nagybányán.) (Nagybánya, 1900.) Beteg hívek lelki gondozása. (Debrecen, 1903.) Igazságban szeretet által (Prédikáció márc. 15-én). (Nagybánya, 1905.) Adalékok a lelkészképzés reformjához. (Uo. 1907.) Ünnepnapok (Prédikációk). (Uo. I. k. 1909., II. k. 1919., III. k. 1933., IV. k. 1939.) Szekularizáció. (Uo. 1910.) Ami tőlünk telik. (Debrecen. 1912.) A mi szolgálatunk (Prédikáció ORLE-gyűlésen). (Nagybánya, 1913.) Helmeczy József emlékezete. (Uo. 1915.) A kerületi kérdés. (Uo. 1921.) Számos prédikációja jelent meg különféle vállalatokban, főleg az általa és →Révész János által szerkesztett „→Igehirdető”-ben (1906–1919.). Cikkeit a →Lelkészegyesület és a →Debreceni Prot. Lap közölte, mely utóbbinak 1913-tól 1915-ig főmunkatársa volt. – Veje volt →Zsigmond Sándornak.