Sipos Pál (Nagyenyed, 1759. okt. 16. – Szászváros, 1816. szept. 15.) ref. lelkész. Nagyenyeden tanult, 1775-ben lépvén a felsőbb tanulók sorába. Hosszabb idei nevelősködés után 1783 októberében →rektor lett Szászvárosban, ahonnan 1787-ben megint nevelőnek ment Szirákra gr. Teleki Józsefhez. Innen külföldre is ellátogatván, 1791. okt. 29-től az oderafrankfurti, azután a göttingeni, végül a bécsi egyetemnek volt hallgatója. Hazatérte után újra nevelősködött, míg 1798 szeptemberében ismét Szászvárosban foglalta el a rektori állást. 1805 nyarán Sárospatakra választották tanárnak, 1810-ben pedig Tordosra papnak. – Korában Európa legkiválóbb matematikusai közé tartozott. Jeles költő is volt, ki Erdélyben irodalmi társaság létesítésén fáradozott. Fichtének a magyarok között a legmegértőbb és legtehetségesebb híve volt. Mindezek mellett mint szónok is hírnévnek örvendett. – Egyházi irányú művei: Halotti beszéd… Komáromy György… végső tiszteletére. (Kassa, 1807.) Halotti beszéd… Porkoláb István… végső tisztességtételére… (Sárospatak, 1809.) Az épségben megtartatott szent… (Gyászbeszéd br. Naláczi Józsefné gr. Toroczkai Terézia felett). (Kolozsvár, 1816.)

Irodalom: Woyciechowsky József: S. P. élete és mathematikai munkássága (1932.).