Séllyei M. István (?, 1627. – Pápa, 1692. okt. közepe) ref. püspök. Tanult Sárospatakon, hol 1650. febr. 3-án iratkozott be a felsőbb tanulók közé s 1652. aug. 13-tól 1654 májusáig →seniori tisztet viselt. Ekkor →rektor lett Pápán, ahonnan azonban hamarosan külföldre távozott és 1655 februárjában az utrechti, 1657. aug. 31-én a groningeni, 1658. márc. 16-án a franekeri egyetemre iratkozott be. Visszatérte után pápai lelkész volt, s mint ilyent 1669-ben püspökké választotta a →dunántúli egyházkerület. A pozsonyi →delegatum judicium idézésére megjelenvén, halálra ítéltetett, mire →Kollonich 1674. máj. 5-én börtönbe vitette, a következő évben pedig őt is eladta a nápolyi gályákra. Ezekről 1676. febr. 11-én szabadulván, ez évi májustól Zürich vendégszeretetét vette igénybe, ahonnan csak 1677. okt. 20-án indult vissza hazájába. Itt előbbi hivatalait vitte tovább, Pápán. – Írói működést nem folytatott, de respondenskedett ama vitán, melynek tárgya volt „Bellarmini… sententia de mere gratuita hominum praedestinatione ad vitam…” (1657.). Megjelent magyar fordításban az a beszéde, mellyel hazajöttekor társai nevében is búcsúzott a zürichi városi elöljáróságtól (Czelder Figyelője, 1884.). – A felette →Hodosi Sámueltől tartott beszéd szintén megjelent nyomtatásban. – Régebben összetévesztgették →Selyei Balog Istvánnal.