Román ref. egyházak a tiszántúli kerületben meglehetős számosan lehettek. Már 1616 végén a →Bethlen Gábor jelenlétében szenteltek fel ezek számára mintegy hatvan papot. Később még inkább voltak olyan román papok, akik áttértek reformátusoknak, sőt Biharban és Zarándban külön →esperesük lett nemsokára. A Máramarossziget tájékán működő lelkészek 1652-ben adták magukat Petrásko Simon esperesük vezetésével ref. püspök, mégpedig úgy látszik az erdélyi alá. A →tiszántúli kerület némely vidékén, főként Bihar vármegyében és a Szilágyságban az ilyenek is jelentékeny számot érhettek el a 17. század hetvenes éveiben. 1671-ben két, 1673-ban egy, 1675-ben négy, 1676-ban kettő, 1678-ban hat, 1679-ben egy, 1681-ben egy, 1686-ban egy lelkészük jelentkezett a közzsinaton való fölszentelésre. Ebből az idő tájból három →egyházmegyéjükről is van tudomásunk: egynek a szilágyi magyar ref. egyházmegyével lehetett azonos a területe, kettő körülbelül a „Körösön túl” fekhetett. Ez utóbbiaknak 1678-ban Pap Mihály és Nagra András volt az esperese. Korábbi közzsinatokon is akadt román fölszentelendő, de csak szórványosan: 1631-ben egy, 1635-ben kettő, 1652-ben egy. A többieket alighanem espereseik szentelték fel. A jelek szerint a 17. század végén megszűnt az önállóságuk, és maradványaikból való lehetett az a hét román egyház, mely a 18. század elején az érmelléki egyházmegyéhez tartozott (Vámosláz, Sárszeg, Tataros, Szóvárhegy, Cséhbelek, Monospetri, Fancsika). Velük tartott a bihari egyházmegyében levő rézbányai, melynek még 1730-ban is volt román ref. lelkésze.