BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Román prot. püspökség Erdélyben, 1566 ősze előtt jött létre azokból a román egyházközségekből, melyek görög-keletiekből protestánsokká lettek, akár jószántukból, akár kényszerűségből. Első püspökük Szentgyörgyi György volt és Tövisen székelt. Utódja valószínűleg még 1568-tól Tordas Pál volt, ezt pedig alkalmasint Tordas András követte, ki 1577-ig viselte e tisztet. Ennek vagy egy ismeretlen lehetett az utódja, vagy közvetlenül senki, míg 1579 októbere után Tordas Mihály foglalta el a helyét, ám ez 1582 körül meghalván, többé e században nem is engedte a nagy arányokat öltött róm. kat. reakció, hogy a jobbára helvét irányú román protestánsok tovább is fenntartsák szervezetüket, mely különben is jóformán Hunyad, Krassó és Szörény vármegyék területére szorult. Mikor aztán →Rákóczy Zsigmond volt a fejedelem, püspökeik ellen hozzá fordultak oltalomért a protestantizmushoz hajló papok. Meg is engedte, hogy külön püspököt választhassanak maguknak, mit a →Báthory Gábor idejében tettek meg. Ezután ismét lanyhulásnak kellett beállani e téren, mert →Bethlen Gábornak megint terveket kellett szőni a románok evangelizálására, ami végett a Bibliát is le akarta fordíttatni nyelvükre. Csak 1643-ban éledt újra a püspökség, midőn egy Stefanus Simon nevű lelkész kezdte kormányozni, de függő helyzetben a magyar ref. püspökkel szemben. Egyelőre csak néhány →egyházmegye állott a hatósága alatt, míg a többi jóval több román egyházmegye közvetlenül a →Geleji püspöksége alá tartozott. A román reformátusok részére 1657-ben felsőbb iskolát is alapított Fogarason, mely azonban nem sokáig állott fenn, 1674-ben teljesen a ref. püspök alá kerültek a román ref. egyházak. A még egészen ref. jellegűnek tervezett →superintendentia részére saját nyelvükön már 1640-ben és 1648-ban, majd 1656-ban napvilágot látott volt a →Heidelbergi Káté és 1648-ban az Újszövetség, 1651-ben pedig a zsoltárkönyv. A káté 1640-i kiadása polémiát is vont maga után: Varlaam moldvai metropolita közzsinatot is tartott ellene, 1647-ben nyomtatásban is megtámadta. A kimerítő választ 1656-ban sejthetőleg Csulai György adta meg. Majd 1681-ben az ószövetség lefordításával →Vásárhelyi Matkó Istvánt bízta meg →Apafi, 1683-ban pedig prédikációkat is fordítottak románra. Az ószövetség azonban sohasem jelent meg, s a Habsburg-uralom alatt maguk a román ref. egyházak is elenyésztek, illetőleg más vallásra téríttettek lassanként. 1699-ben még a ref. püspök alatt kívántak maradni a hátszegvidékiek, s 1700-ban tekintélyes számuk meg is újította a reformátusokkal való uniót. Egy gyulafehérvári zsinaton még 1711-ben is ellene nyilatkoztak a katolikusokkal való uniónak. Máramarosban pedig, hogy a Rákóczi-korszakban nagyon elterjedt volt a románok közt a reformátusokkal való közösségben maradás vágya, a vármegye pártfogása alatt még a XVIII. század húszas éveiben is sokan tartoztak a ref. egyházhoz és nehezen ment a katolikus térnyerés. Bécs azonban pártolta mindazt az üldözést, ami végül is kiirtotta a románság közül a ref. hitet.

Irodalom: Sztripszky–Alexics: Szegedi Gergely énekeskönyve 16. századbeli román fordításban (1911.), Révész Imre: A reformáció az erdélyi oláhok között (1938.), Zoványi Jenő: A magyarországi protestantismus története a reformáció századában. Bitay Árpád: Az erdélyi románok a prot. fejedelmek alatt (1935.), Székely Marianne: A prot. erdélyi fejedelmek hatása a román kultúra fejlődésére (1935.), Veégh Sándor: Két 16. századi román katechismus magyar forrásai (Erdélyi Múzeum, 1937.), Hunfalvy Pál: Az oláh káté (Sz. 1886.), Juhász István: A reformáció az erdélyi románok között (1940.).