Pilarik István (Nagyócsa, 1615. – Neu-Salza, 1689 és 1792 között) ev. lelkész. Tanult Németlipcsén, 1630-tól Bártfán, 1633-tól Selmecbányán. Azután 1635-ben illavai kántor, 1639-ben alsósztregovai lelkész lett. Innen 1647-ben Szepestapolcára ment, hol a →felsőpoprádi egyházmegye mindjárt ráruházta az →alesperesi tisztet. 1649-től Liptószentandráson, 1651-től Trencsénben és Illyésházy Gáborné udvari papjaként működött. A következő évben Beckóra hívták, de itt folytonos üldözésnek volt kitéve, főleg a Nádasdy Ferenc részéről, ki mindenéből kipusztíttatta. El is távozott 1663 nyarán Szenicre, hol azonban nemsokára tatár rabságba esett, melyből csak két hónap múltán szabadult ki. 1664–70-ben egyúttal →esperese volt a →berencsi egyházmegyének. Ettől kezdve megint sok üldözésben volt része, míg 1673-ban Németországba menekült, hol 1674 márciusában a magyar protestánsok Neu-Salza nevű városkában alakult „exulans gyülekezetének” lett a papja. – Művei: Favus distillans… (Prédikációk szlovákul). (1648.) Harpha Davidica (Szlovák prédikációk). (Trencsén, 1651.) Sors Pilarikiana. (Zsolna, 1666.) Emlékezetes események (Tatár rabságának története szlovák versekben). (Uo. 1666.) (Újabb kiadások: 1804. és 1900.) Currus Jehovae mirabilis… (Német nyelvű önéletrajz). (Wittenberg, 1678.) Turcico-tartarica crudelitas (Rabságának története németül). (Bautzen, 1684.) Üdvözlő verset írt Lucius J. A-hoz (1677.) német gyászverset egyik menye halálára (1679.). Fordított munkái is voltak, de még kéziratban elpusztultak.

Irodalom: Stromp László: II. P. I. élete (1894.), Zoványi Jenő: Valami a Pilarik-család tagjairól és irodalmi működésükről („Kisebb dolgozatok…” közt, 1910.).