Pátens (Császári), általában minden, az abszolutisztikus korszakban kiadott uralkodói nyílt parancs, a magyarországi protestantizmus történetében pedig specialiter az, amelyet 1859. szept. l-én a szűkebb Magyarország protestáns egyházainak szervezése céljából hosszabb előkészítés, így egy kiválóságokkal való bécsi tanácskozás után, de rájuk nem hallgatva adott ki a bécsi kormány. Mind az evangélikus, mind a református egyháznak jókora többsége merev visszautasításban részesítette, ami míg hazafias szempontból teljes méltánylást érdemelt, minthogy jelentékeny hatást gyakorolt az alkotmányos és autonomikus szellem ébren tartására, addig kizárólag az egyházi érdekeket tekintve, a nyújtott előnyök figyelembe nem vétele, sőt megostromlása némelyek szerint kevésbé volt indokolt. Mivel azonban az egész ügyet a hazafiság kérdésévé tette a közvélemény, többrendbeli Utasításokon, elsősorban a négy református kerület kiküldöttjeinek 1859. okt. 31-én Sárospatakon tartott értekezletéből eredőn kívül főleg a →Révész Imrétől fogalmazott Tájékozás és a →Filó Lajos tollából kikerült Irányadó hatása alatt alig néhány ref. lelkész engedelmeskedett még annak az 1860. jan. 10-én kelt rendeletnek is, hogy a pátenst kihirdessék a szószékből, az annak értelmében való szervezkedést pedig a ref. egyházközségek közül mindössze 25, tehát az ilyenül egyedül maradt →őrségi egyházmegyének egy kivételével összes egyházai mellett igen kevés hajtotta végre. Az ev. egyházközségek közül 226, túlnyomó részben nemzetiségek-lakta vidékeken levő alkalmazkodott hozzá, ellenben 333, vagyis a többség megtagadta azt. Végre is kárba veszvén az érdekében kifejtett minden terror és erőszak, miután a →tiszáninneni ref egyházkerület azt a forradalmi lépést is megtette, hogy a tilalom ellenére betöltötte üresen álló püspöki és →főgondnoki székét, sőt a megválasztottakat külön tilalom figyelembe nem vételével be is iktatta 1860. máj. l-én, főleg a Benedek Lajos táborszernagy több oldalról beszerzett tájékozódása alapján való közbeléptére 1860. máj. 15-én az autonom testületek hatáskörének visszaadásával felfüggesztette a kormány a pátenst, de egyúttal megtiltotta, hogy az annak alapján szervezkedni kívánó egyházi testületek meggátoltassanak ebben. Az ennek folytán alakult ún. →pozsonyi pátenses egyházkerületnek aztán az 1867. máj. 15-én kibocsátott királyi leirat vetett véget. Az a felettébb elterjedt állítás, hogy a linzi békekötés a westfaliaiba beiktattatott s némely protestáns hatalmak garanciát vállaltak volna érte, aminek nyomán Anglia közbelépett volna a pátens visszavonása érdekében, ma már minden pontjában alaptalannak bizonyult, bár ez utóbbi részének még 1903-ban is akadt védője, az előbbi részét pedig egyre-másra hangoztatták még újabban is némely egyházi vezetők. A pátens szövegét magyarul a →Sárospataki Füzetek, valamint a P. E. I. L. közölte (1859.), újabban pedig a „Révész Imre munkái a pátens korából” c. kiadvány.

Irodalom: Révész Imre: Nehány szó a „Tájékozás”-ról (Révész Figyelmezője. 1876.), Ballagi Géza: A prot. pátens és a sajtó (1892.), Kármán Pál: Nehány adat a prot. pátens történetéhez (Prot. Szle, 1893.), Der Entwurf zu einem Gesetze über die Vertretung und Verwaltung der ev. Kirche in Ungarn (Prot. Jahrbücher für Österreich, 1856.), Tóth Sámuel: Bécsi tanácskozás… 1894.), Zoványi Jenő: A tiszántúli ref. egyházkerület története (1939.), Uő: A pátens visszavonásának körülményei (Prot. Szle, 1903.), Révész Kálmán: A pátens visszavonásának körülményei (Uo. 1903.), Szász Zsombor: A Thun-féle pátens és a külföldi interventio (Uo. 1929.), Tóth Endre: A pátens története a dunántúli egyházkerületben (1940.)