Pap István (Bilkei) (Bonyhád, 1865. szept. 18. – Dunaszentgyörgy, 1943. júl. 13.) ref. tanár. A teológiát 1886-ban Budapesten végezte. Ekkor külföldre menvén, két évet az edinburghi egyetemen töltött. Hazatérve →káplánkodott, míg 1891-ben Mórágyon helyettes lelkészből rendes lelkésszé választották. Miután 1902-ben újsóvéi pap lett, 1904-ben teol. magántanári képesítést szerzett s 1905 februárjában a gyakorlati teológia tanszékét foglalta el a budapesti →teol. akadémián. 1935-ben nyugalomba lépett. – A →dunamelléki egyházkerület 1916-ban tanácsbíróvá, 1917-ben és 1930-ban zsinati rendes taggá választotta. A →Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak 1910-től 1915-ig és 1917-től választmányi tagja volt, valamint felelős szerkesztője a P. E. I. L.-nek 1913-tól 1919-ig és egyik szerkesztője a „Kálvin-jubileumi emlékkönyv”-nek (1910.). – Nagyobb dolgozatai: A rendi és áldozó papság fejlődése a három első században. (Budapest, 1904.) Wichern és a belmisszió (Prot. Szle, 1908.). Emlékezés Miltonról (Uo. 1909.). Kálvin mint lelkész („Emlékezés Kálvinról” c. könyvben). (Budapest, 1909.) A vasárnapi iskola (Prot. Szle, 1911.). A német prot. keresztyénség életéből (Uo. 1912.). A belmisszió hősei. (Budapest, 1912.) →Baksay Sándor. (Uo. 1917.)