Nagy Mihály (Rétalap, 1788. dec. 14. – ?, 1878. márc. 19.) ref. püspök. Pápán tanult, hol →köztanítóságot és →seniorságot is viselt. 1813-ban tanárnak választották oda, mire külföldre ment és Bécsben meg Marburgban (1814. febr. 4-től) összesen két évet töltve, 1815-ben elfoglalta állását. 1821-ben lelkész lett Kocson, s a →tatai egyházmegye 1827-ben →esperessé választotta. Az 1839–40-i országgyűlésen hitszónok volt. 1845 elején püspökévé tette a →dunántúli egyházkerület, a komáromi egyház pedig lelkészéül hívta meg. 1874-ben nyugalomba vonult. – Művei: Oratio, qua auditorum… coronam valere jubet. (Győr, 1821.) A ker. vallás diadalmán való hálás öröm (→Tóth Ferenc püspöki beiktatásán prédikáció). (Veszprém, 1828.) A ker. egyházak minden ker. szív óhajtásának igen méltó tárgyai (Prédikáció a székesfehérvári új templom fölszentelésén). (Pápa, 1838.) Egyházi beszéd… a pesti h. h. ev. egyházban… (Pest, 1839.) Bizodalom szava (Beköszöntő Komáromban). (Komárom, 1845.) Beiktató beszéd →Polgár Mihály püspöki beiktatásán. (Kecskemét, 1846.) –, valamint a →Már Péter (1823.), Magyari Kossa Péter (1827.), és Tóth Ferenc (1845.) temetésén, meg a József nádor emlékére (1847.) tartott beszédeik. Előszót írt a helvét hitvallásnak →Liszkay-féle kiadásához (1852.).

Irodalom: Pap Gábor: Érdemkoszorú… N. M. superintendens életének érdemvirágaiból (l.878.).