Nagy Lajos (Nemesládony, 1867. febr. 14. – ?, 1940. ápr.) ev. lelkész. Tanult Sopronban és Pozsonyban, hol 1890-ben végezte a teológiát. Ekkor →káplán lett Farádon, 1892 februárjában Dabronyban, míg 1896-ban lelkészi állást foglalt el Szentantalfán. A →zalai egyházmegyének 1925-től 1937-ig →esperese volt. – Sokat dolgozott irodalmi téren, többnyire Ladányi álnév alatt. Cikkei a →Prot. Papban és az →Ev. Egyház és Iskolában jelentek meg. – Művei: Tavaszi hajtások (Versek, gondolatok, értekezések). (Pápa, 1893.) Őszinte ötletek. (Uo. 1894.) Verses suspiriumok (németből). (Uo. 1894.) Evangeliumi és epistolai perikópák. (Uo. 1894.) Adventi tanítások (Németből átd.) (Uo. 1894.) A szenvedések történetének főbb alakjai (Böjti prédikációk németből átd.). (Uo. 1894.) Egyházlátogatási emléklapok… →Gyurátz Ferenc… püspöki egyházlátogatásáról. (Uo. 1897.) Prot. tanítók sátoros ünnepe (Karácsonyi, húsvéti, pünkösdi, összesen három prédikáció). (Uo. 1899.) Az oltár, szószék és koporsó költészete. (szerk.). (Uo. 1905.) Új hárfahangok. (Keszthely, 1930.) Emlékezzetek! (Gerok után.)