Nagy Béla (Ungtarnóc, 1877. márc. 8. – Sárospatak, 1938. jan. 17.) ref. tanár. Sárospatakon tanult, hol a gimnáziumot 1894-ben, a teológiát pedig – közben az 1895–96. tanévet Kolozsvárt töltve – 1898-ban végezte. Ezután egy évig →senior volt, 1899-ben pedig külföldre ment s az utrechti egyetemen időzött három évig. Visszatérve, 1902 júniusában Tiszanánán →káplán, ez év novemberében Egerben lelkész, 1905 szeptemberében Sárospatakon teol. Akadémiai tanár lett a rendszeres teológia tanszékén, előbb rk., majd – miután 1908-ban teol. Magántanári képesítést szerzett Pápán, ettől fogva rendes minőségben. 1924-től nem teljesített szolgálatot, de csak 1928-ban nyugalmazták. Azóta többször változott a lakóhelye. – Az 1917–22. évi zsinatnak póttagjává választatott a végére. Hírlapi cikkeken kívül dolgozatai: Beköszöntő beszéd Egerben. (Eger, 1902.) Egyházi beszédek Bitzius Alberttől (ford.). (Sárospatak, 1906.) Canterbury-i Anselmus satisfactio-elmélete. (Uo. 1908.) Hogyan tanított Pál apostol a feltámadásról és az örök életről? (Sp. Ref. Lapok, 1912.) Bismarck keresztyénsége (Prot. Szle., 1915.). Zsinati dolgok. (Sárospatak, 1917.) Az élet könyve (Prédikáció „A mi örökségünk” c. kötetben). (Uo. 1918.) Megigazulás és praedestinatio (Uo.). – Másodfokú sógora →Kérészy Zoltánnak.