Molnár Aladár (Veszprém, 1839. – Gleichenberg, 1881. aug. 18.) ref. vallású képviselő. Veszprémben kezdte iskoláit. Majd Pesten, a szabadságharc után otthon, előbb magánszorgalommal, 1853-tól a →Vámosi Pap István vezetése mellett, 1855-től Pápán tanult, hol 1860-ban végezte a teológiát. Miután egy ideig Nemesvámoson →káplánkodott, majd a bölcsészeti tanszéket helyettesként töltötte be Pápán, 1862-ben helyettes, 1863-ban rendes tanár lett a pesti →teol. akadémián. 1864–65-ben nagyobb utazást tett külföldön. 1867-ben levelező tagjául választotta a Magyar Tud. Akadémia. Ez évben a közoktatásügyi minisztériumban titkár, 1869-ben osztálytanácsos lett. E minőségében többször volt külföldi tanulmányúton. 1872-től országgyűlési képviselőséget viselt, haláláig. – A →dunamelléki egyházkerületnek világi aljegyzője s többször konventi képviselője volt; az →erdélyi egyházkerület megválasztotta tagnak a →debreceni zsinatra, melyre az iskolai javaslatot ő készítette, de ennek tárgyalásában már nem vehetett részt. Számos tanügyi alkotás köszönheti létét buzgalmának. Kiterjedt írói munkásságot folytatott. – Szorosabban vett bölcsészeti, nevelésügyi és történeti művek mellett a következő egyházi érdekű munkákat írta: A philosophia szükséges alkatrésze a theológiának. (Pápa, 1860.) A pszichológia vázlata (Erdmann után). (Pest, 1864.) Az erkölcs-bölcsészet alapvonalai (Martensen után Haberern Jonathánnal ford.). (Uo. 1864.) A ker. hit-felekezetek tanrendszere. (Uo. 1864.) Közművelődési dolgozatok (I. k. 4 füzet: Tűnődések tudományos életünk felett. Főiskolák és egyház közötti viszony. Bírálat ily című könyvekre: „A ker. hit védelme a Krisztus feltámadása kérdésében”. A socinianismus tanrendszere). (Uo. 1865.) A jezsuita-rend és a jezsuitizmus (P. E. I. L., 1866–67.). A közoktatás története Magyarországon (I. k.). (Budapest, 1881.) Magyarra fordította Renantól a „Jézus életé”-t (1864.) és „Az apostolok”-at (1866.). Kisebb dolgozatait a P. E. I. L. közölte.

Irodalom: Tanárky Gedeon: Emlékbeszéd M. A. felett (1884.).