Lukács Ödön (Szamossályi. 1843. aug. 15. – Nyíregyháza, 1896. márc. l.) ref. esperes. Tanult Kocsordon s 1852-től Sárospatakon, hol 1864-ben →köztanító, 1865-ben segédtanár, 1867-ben →senior lett. 1869-ben →káplánnak ment Zsurkra, 1870-ben pedig lelkésznek Nyíregyházára. A →felsőszabolcsi egyházmegye 1880-ban →esperessé s a →debreceni és első →budapesti zsinatra rendes taggá, a →tiszántúli egyházkerületi egyházi értekezlet 1894-ben elnökévé választotta. A →Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak kezdettől fogva választmányi tagja volt. – A költészet, történet és egyházi irodalom terén munkálkodott. Egyházi érdekű művei a P. E. I. L.-ban és a →Sárospataki Lapokban megjelent cikkein kívül: Egyházi beszédek templomi és temetési használatra. (Budapest, 1877.) Közönséges egyházi beszédek. (Uo. 1877.) (Az előbbiben teljesen benne van.) Igénytelen nézetek és egy kis elmélkedés a vallásos közöny okai s gyógyszereiről (P. E. I. L., 1877.). Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imák. (Nyíregyháza, 1882.) Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története (2 k.). (Uo. 1886–87.) Temetési beszédek és imák. (Uo. 1891.) Köznapi imádságok templomi használatra. (Uo. 1894.) Papi hivatás, papi jellem. (Budapest, 1895.) – továbbá a nyíregyházai templom alapkőletételi (1873.), úgyszintén felavatási (1883.) ünnepélyén, a →Litkei Péter emlékére (1879.), a misztótfalusi toronyavatáson (1894.) és a nagykállói egyház hála- és örömünnepén (1893.) tartott prédikációi.

Irodalom: Rác: Kálmán: Emlékbeszéd L. Ö. esperes felett (1896.).