Lelkészavatás vagy lelkészszentelés az evangélikusoknál egy idő óta a csak lelkészi vizsgálatot tett lelkészjelölteknek, azelőtt éppenúgy, mint a reformátusoknál és az unitáriusoknál manapság is, a rendes lelkésszé először választottaknak ünnepélyes felhatalmazása a lelkészi tiszt betöltésére. A prot. egyházjogi alapelvnek, amely szerint csupán az lelkész, aki interna és externa vocatióval, vagyis egyfelől kellő képzettséggel, másfelől rendes lelkészi állással egyaránt rendelkezik, ez az utóbbi eljárás felel meg. A magyar prot. egyházakban jelenleg a püspökök végzik az →esperesek közreműködésével, de mielőtt a püspöki állásokat szervezték volna, a lelkészségre választottak vagy külföldre – legfőképpen Wittenbergbe – jártak felavattatni magukat, vagy divatba hozták néhol az esperesektől végzett avatásokat, amely esetben az illető esperesek itt-ott →superintendens, máshol episcopus címmel éltek, sőt az →alsódunamelléki ref. egyházkerületben az 1576-ban elfogadott →hercegszőlőse kánonok még mindig nem utalták a lelkészavatást kizárólag a püspökök jogkörébe, holott ennek hivatala pár évtized óta rendszeresítve volt már. A felavatással kapcsolatban ejtették meg századokon keresztül a lelkészi vizsgálatot, általában mindenütt, néhol pedig még a XIX. század második fele egy részében is, legtöbbnyire szerény követelmények érvényesítésével. Az evangélikusoknál a lelkészi vizsgálat ma is kapcsolatos a felavatási eljárással.