Bancsó Antal (Kisbabót, 1851. febr. 24. – Budafok, 1937, jan. 3.) ev. tanár. A gimnáziumot Győrött (1862–66) és Sopronban (1866–1870.), a teológiát Sopronban (1870–1873) és Jenában (1873–1874.) végezte. Azután két évig nevelősködött, míg 1876-ban októberben a hallei egyetemre ment s ott szintén két évet töltött. 1878 szeptemberében →teol. tanár lett Eperjesen, 1884 szeptemberében Sopronban. Itt működött 1919-ben történt nyugalomba léptéig, 1908-tól mint igazgató. Budapestre költözött, azután 1919–1923-ban az itt elhelyezett →teol. akadémián tanárkodott. – Az ev. egyetemes egyháznak 1908-tól jegyzője, majd főjegyzője volt 1928-ig. A pécsi egyetem 1933-ban teol. díszdoktorrá tette, a →Magyar Prot. Irodalmi Társaság 1911-ben választmányi tagjai közé sorozta. Különböző dolgozatai jelentek meg az →Ev. Egyház és Iskolában, közülük tudományos szempontból értékes: Az ószövetségi prófétákról (1887–88.). Egyéb Művei: Ker. hit- és erkölcstan. (Sopron, 1888.) (II. kiad. Budapest, 1895.) Az úgynevezett autonóm erkölcsiségről (Prot. Szle. 1897.). Ünnepi beszéd márc. 15-ének ötvenéves évfordulóján. (Sopron, 1898.) Becsület és párbaj. (Uo. 1899.) A biblia a könyvek könyve (Prot. Szle, 1904.). A munka jelentősége a szociális mozgalomban (Uo. 1909.) Utasítás a ker. vallástan tanításához. (Selmecbánya, 1911.)