Balogh Péter (Nábrád, 1792. febr. 12. – Debrecen, 1870. nov. 23.) ref. püspök. Tanult 1804–15. Debrecenben, hol azután három évig →köztanító volt. Miután 1818–21-ben →akadémikus rektorságot folytatott Karcagon, egy évet a bécsi prot. teol. intézetben töltött, míg 1822-ben ideiglenes, 1823-ban rendes lelkész lett Nagyszalontán. 1832-ben →esperessé választotta a →nagyszalontai egyházmegye. 1855-től mint legrégibb esperes, h. püspökként működött a →tiszántúli egyházkerületben. E minőségében derékül kivette részét a →pátens elleni küzdelemből, minek méltánylásául 1860-ban püspökké választatott. Ugyanez évben debreceni papnak is meghívták. Püspöksége idejére esik a debreceni kollégium új épületének létrejötte. – Irodalmi téren mindössze →Szoboszlai Pap István (1855.) és id. Tisza Lajos (1857.) feletti gyászbeszédével lépett fel. Közzé tette még az öt ref. egyházkerület képviselői által 1848. szept. 1-én tartott értekezlet jegyzőkönyvét (1867.).

Irodalom: Balogh Ferenc: B. P. életrajza (Révész Figyelmezője, 1870.), Tóth Sámuel: Emlékbeszéd B. P. gyászünnepélye alkalmával (1 871.), Zoványi Jenő: A tiszántúli ref. egyházkerület története (1939.).