Keresztesi József (Veszprém, 1748. dec. 29. – Szalacs, 1812. máj. 15.) ref. lelkész. Tanult Nemesvámoson, Felsőörsön, Mezőkeresztesen (1760-tól), Miskolcon (1765-től), hol →köztanító volt másfél évig, végül Debrecenben (1769 tavaszától). Miután itt egy évig köztanító volt, 1777 márciusától két évig →rektori tisztet viselt Hajdúböszörményben. 1779 nyarán külföldre indult, hol szept. 14-én a franekeri egyetemre iratkozott be, de pár hét múlva Utrechtbe ment át. 1780 őszén hazatérvén, Debrecenben időzött, míg 1783 márciusában elfogadta a vértesi lelkészséget. 1784 januárjában nagyváradi, 1787 májusában szalacsi lelkész lett. Az →érmelléki egyházmegye 1790-ben kiküldte abba a bizottságba, mely a partiumbeli ref. lelkészek →Bethlen Gábortól kapott nemesi jogának felélesztése végett az ezévi országgyűlés, azután az uralkodó elé járult. – Irodalmi téren maradandó érdemeket szerzett. – Művei: Új teremtett állat… (Nagyváradon 123 évi szünet után tartott prédikáció). (Nagyvárad, 1784.) Atyafiait békességre intő József… (Prédikáció az 1784-i József-napon). (Uo. 1784.) Halotti cupressus… Szénás Rebeka… Tisza László özvegyének… árva udvarházánál… (Uo. 1784.) Evangyeliom szolgája… (Gyászbeszéd →Szilágyi Sámuel felett). (Uo. 1786.) Kettős gyász… (Gyászbeszéd Szénás Józsefné Terjeny Rebeka és Szénás Kata felett). (Uo. 1789.) Tolerantiáról való gondolatok (Név n.). (Uo. 1790.) Legnevezetesebb műve azonban naplója, melyet „Krónika Magyarország polgári és egyházi közéletéből a 18. század végén” c. alatt Hoffer Endre (Pest, 1868., új kiad. 1882.) bocsátott közre. Számos adattal járult →Tóth Ferencnek a tiszántúli püspökökről írott munkájához. A korában készült magyarországi →énekeskönyvben 37, a mostaniban ezek közül öt éneke van – azonkívül gyászverseket írt a Tisza Lászlóné, Szilágyi Sámuel, Csanádi György és Sámuel, Szénás Józsefné és leánya halálára. Egyéb dolgozatai, főként történeti tárgyúak szintén maradtak, melyek részben ismeretesekké is váltak azóta.