Incze Sámuel (Baczoni) (Kolozsvár, 1765. – Kolozsvár, 1839. ápr. 26.) ref. esperes, az előbbinek fia. Kolozsvárt végezte tanulmányait, míg ellátogatott a külföldre. Itt 1785. okt. 1-én a leideni, 1788-ban a göttingeni egyetemre iratkozott be. Hazájába visszatérve, 1789 tavaszán Kolozsvárt lett lelkész, mégpedig nyugalomba lépett atyja mellett egyelőre helyettesi minőségben, s csak annak halálával 1795-ben lépett elő rendesnek. A →kolozs-kalotai egyházmegye 1802-ben főjegyzővé választotta, s mint ilyen, 1822-ben az →esperességre következett. Lelkészi állásáról 1830-ban nyugalomba vonult, de az esperesit megtartotta. – Művei: Az igaz szeretet… által felemelt emlékezet oszlopa (Anyja, Incze Mihályné Pataki Sára emlékére). (Kolozsvár, 1794.) Két halotti beszéd gr. Rhédei Ádám és Teleki Kata felett. (Uo. 1810.) Egy Istent igazán dicsőítő… (Gyászbeszéd →Szathmári Pap Mihály felett, 1812.). (Uo. 1820.) Két ártatlanok… (Katona Kata és Anna konfirmálásakor, 1818.). (Uo. 1828.) –

Megkülönböztetendő tőle teljesen azonos nevű idősebb unokatestvére, az I. István fia, aki 1754. aug. 28-án sz. s Kendilónáról 1785-ben vitetett papnak ugyancsak Kolozsvárra. Ott 1801-től 1822. máj 31-én bekövetkezett haláláig őt megelőzőleg espereskedett s néhány évig egyházkerületi főjegyző is volt, de irodalmi téren nem működött.