Átokminta (Magyar) először állítólag Csehországban használt, de Magyarországra minden bizonnyal átkerült róm. kat. hitvallás, melyet a protestantizmusról róm. katolicizmusra térteknek kellett letenniök. Érdekessége az a többrendbeli átok, melyeket előbbi hitükre s az őket arra nevelőkre (szülőiket sem kivéve), általában egész múltjukra mondottak benne, meg az a fogadalom, mellyel a protestantizmus üldözésére esküdtek az illetők. Hitelességét róm. kat. írók kétségbe vonják, de a térítéssel legfanatikusabban foglalkozó jezsuiták eljárását és erkölcstanát ismerők előtt nincs benne semmi feltűnő, annyira, hogy bízvást tekinthető az ő eltévelyedésüknek. Legfeljebb némi szövegromlás tételezhető fel, amit az egymásra következő másolások okozhattak. Nyomtatásban párhuzamos latin-német szöveggel még a 17. században, de év n. megjelent, a latin szöveg „Confessio novorum catholicorum ad papatum perversorum in Hungaria” c. alatt. Latinból hollandra fordítva megjelent 1675. Közölve →Burius „Micae…” c. művében (86–88. l.), a königsbergi egyetem 1821-i húsvéti programmjában és magyarul P. E. I. L. 1848. 431. I., meg 1866. 1483. s köv. l.

Irodalom: Lani György:…Narratio historica… captivitatis papisticae (1676.), Uő.:… Vertheidigung einer historischen Extracts von der papistischen Gefängnis (1677.), Pilarik Jeremiás: Anatomie des von den ungarischen Jesuiten gestellten Glaubensbekäntniss (1686.), Jordánszky Elek: De haeresi abjuranda… (1822.), Mohnike Frigyes: Zur Geschichte des ungarischen Fluchformulars (1823.), Rácz Károly: A magyar átokminta (P. E. I. L. 1869. és külön 1904.), Smith: The Hungarian Confession (Catholic Magazine and Review 1869.).