Henckel János (Lőcse, 1481. – Boroszló, 1539. nov. 5.) magyar prot. humanista. 1496-ban a bécsi egyetemre iratkozott be, melyen miután 1508-ban magisterséget szerzett s ezután a padovai, 1509 végétől a bolognai egyetemen is járt, 1510-ben a jogi szaknak lett hallgatója ismét Bécsben. Hazatérte után lelkészi állást foglalt el s mint már békési főesperest és nagyváradi kanonokot hívta meg 1513. febr. 2-án plébánosnak szülővárosa. Innen 1522 őszén Kassára ment hasonló minőségben, két évvel később pedig mint a reformáció hívét Mária királyné mellé Budára hívták udvari papnak. 1526 húsvétja után visszatérvén kassai állására, a tornai főesperesi tisztség is reáruháztatott. Hovatovább erősebb képviselőjévé válván a reformációnak, 1528-ban ismét udvari papjául alkalmazta Mária. A következő évben lemondott kassai hivataláról, s miután ez évi szept. 6-tól egy kevés időt a wittenbergi egyetemen töltött, megint Lőcsére választották meg, de tovább is a királyné környezetében maradt és éppen úgy összeköttetésben állott Melanchthonnal, mint Erasmusszal. Úrnője 1530-ban Németalföldre költözvén, ő 1531-től schweidnitzi lelkész és boroszlói kanonok volt; 1533-tól Boroszlóban is lakott, de 1535-től újra Kassán plébánoskodott. Boroszlóban halt meg, ahol ekkor látogatóban járt. – Művei: Acht nützliche und fast trostliche Predigten (1534.); Soliloquium sive precatio pia (1535.).

Irodalom: Frankl Vilmos: H. J. Mária királyné udvari papja (1872.), Bauch Gusztáv: Dr. Johann H., der Hofprediger der Königin Maria von Ungarn (1885.).