Helvét-magyar egyházi érintkezések mindjárt a reformáció korszakában megkezdődtek, mégpedig a helvét reformáció elveinek hazánkban való terjedésével, ami a 16. század második negyedében indult volt meg, még a Zwingli hatása alatt. Ez időszak utolsó tizedében, kivált hogy →Dévai Bíró Mátyás baseli látogatása alkalmával személyes meggyőződést szerzett a svájci reformáció mibenléte felől s végül annak követőjévé szegődött, egyre nagyobb arányokban kezdett az terjedni a magyarok közt is, míg aztán a század közepétől →Kálmáncsehi Sánta Márton, →Szegedi Kis István, majd →Melius Péter és →Dávid Ferenc mihamar a helvét irányhoz térítette a magyar ajkú protestánsok zömét. A Svájc és Magyarország közötti közvetlen érintkezésnek különben a →Honterus János baseli tanulása képezi a legelső mozzanatát, további jelei pedig egyes magyaroknak Svájc különböző városaiban való látogatásai s Bullingerrel váltott levelei voltak. Ezek közül a legfontosabbak egyikét →Huszár Gál 1557-ben hozzája, másikát pedig 1559-ben ő intézte az összes magyar ref. egyházakhoz és lelkészekhez. Egyetemesebb jellegűvé egyelőre mégis a Beza hatása lett, amennyiben az 1562. évi →tarcali és 1563. évi →tordai zsinat általánosan elterjedt hitvallása az ő 1560-i „confessio”-ja alapján készült. E többször megerősített hitvallás azonban később a Bullinger-írta második helvét hitvallás mellett egyre hanyatlott tekintély dolgában, úgyhogy lassanként, habár csak pár évszázad múltával, el is vesztette egészen, míg amazt a →budapesti IV. zsinat végre is symbolummá tette.

A XVI. század közepe után gyakrabban kezdték a magyar ifjak a svájci egyetemeket látogatni, éspedig Honterus nyomán előbb erdélyi szászok a baselit, melynek később is nem egy lutheránus hallgatója volt. Csak a hetedik évtized vitt ki aztán református érzelműeket is a helvét reformáció bölcsőjébe. Ám az érintkezésnek ez a módja még sokáig volt csekélyebb mértékű a távolból való szellemi összeköttetésnél. Bullingeren kívül Simler Józsiás, →Grynaeus Jakab és leginkább Beza tartotta fenn ezt, aki nemcsak előbb többekkel, hanem még a század végén is levelezést folytatott Ambrosius →Lam Sebestyénnel, sőt egyes magyar teológusoknak közre is bocsátotta néhány művét.

A svájci tudósoknak ez az érdeklődése később sem csappant meg a magyar ref. egyház ügyei iránt; ha és amikor alkalmuk volt rá, tettekkel is igyekeztek kimutatni testvéri érzületüket. Egyetemeiken segéllyel látták el a magyarokat s ritkán is voltak azok magyar hallgatók nélkül, kivált a XVIII. században. A →gályarabságból szabadult lelkészek szíves fogadtatásra találtak helvét hitsorsosaiknál, kik szabadulásuk eszközlésében is részt vettek. A Svájcban ekkor részükre történt gyűjtés mintegy 15 ezer forintnyi eredménnyel járt s nem egy élvezte közülük a helvét vendégszeretetet ez alkalommal több évig. Ami ezután maradt, abból ösztöndíjakat alapítottak ott tanuló magyar ifjak számára. Áldozatkészségük később is segélyére sietett a magyar ref. egyháznak. A berni tanács 1730-ban kétezer tallért küldött a nyomorgatott lelkészek részére, melyből 720 frtot fordítottak az erdélyi szegény papok támogatására; a debreceni kollégiumnak 1756-ban 400–400 frt évi segélyt ígértek együttesen a kantonok, s adták is 25 évig, néha többet is. Ezzel majdnem egyidejűleg történt a baseli magyar biblia kiadása is, s az odavaló egyetem még 1720-ban stipendiumot alapított egy magyar teológus részére. 1779-től Genevában is adtak segélyt egy erdélyi és egy magyarországi ifjúnak. A berni és zürichi egyetem nemkülönben támogatta őket. Tanácsukat sem vonták meg, ha ily irányban hozzájuk fordult valaki: 1782-ben a →Heidelbergi Káté megcsonkítása tárgyában a berni egyház vezetőitől kértek utasítást a debreceniek. Általában a magyar ref. egyház azzal viszonozta jótéteményeiket, hogy buzgón munkálkodott a svájci teológusok szellemének terjesztésén, amennyiben nem egy művük szolgált vezérkönyvül a teológiai előadásokhoz. Már a XIX. század folyamán azonban – miként általában a külfölddel – úgy közelebbről Svájccal való egyházi érintkezés is tetemesen lanyhult. Mindazáltal egyik-másik egyetemükön azóta is többnyire hallgatnak magyar teológusok, sőt rendszeresen részesülnek ösztöndíjban is. A 20. század elején a genevai Claparede Sándor (mh. 1913. nov. 1.) és magyar felesége (mh. 1912. okt. 6.) karolta fel a magyar reformátusoknak Genevával való érintkezését. Ők az ott tanuló magyar ifjaknak, de általában a magyar ref. egyháznak sokat tettek a javára. Amaz a Kálvineumnak is adott 1000 K-t. 1910-ben Fulliquet genevai professzor is látogatást tett hazánkban.

Irodalom: Ráth György: Bullinger Henrik és a magyar reformáció (1896.), S. Szabó József: A helvét irányú reformáció elterjedése Magyarországon és Erdélyben (1912.), Erdős Károly: Bullinger Henrik és Fejértóy János levelezése (1913.), Gyalui Farkas: Huszár Gál ismeretlen nyomtatványa (Magyar Könyvszemle, 1902.), Asztalos Miklós: A wittenbergi egyetem és a magyar kálvinizmus (1932.), Uő.:A wittenbergi egyetem magyar hallgatóinak nyelvismerete a 16. században (Egyetemes Philológiai Közlöny, 1934.), Révész Imre: Szempontok a magyar „kálvinizmus” eredetének vizsgálatához (Századok, 1934.), Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig (1922.), Uő.: A nyelvtudás viszonya a helvét reformációhoz (1934.).