BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Pesti ref. egyházmegye (másképpen váci, erdőhátszegi, pesteleji, cserháti), az →alsódunamelléki, majd →dunamelléki kerületben, kezdettől fogva létezik s miután a hódoltságon kívül eső néhány egyháza a 17. század elején a →drégelypalánki egyházmegyéhez csatoltatott, a 17. század közepén 29, Szentmártonkátának a 18. század elején a →kecskeméti egyházmegyébe való áttétele után 1731-ben 16, 1754-ben 15 anyaegyháza volt, míg Óbudának hozzácsatolása, némely egyházak elpusztulása, mások keletkezése, részben újraéledése folytán a 19. században 1845-ig 24-ből, azután 1899-ig 25-ből állott, melyek egy Nógrád vármegyében fekvőn kívül mind Pest vármegyeiek. Később egy egész csomónak anyásítása, illetőleg keletkezése, valamint Gyöngyösnek és az újkeletű Hatvannak 1905-ben a kecskeméti egyházmegyéből való ide csatolása, más oldalról Budapestnek (Óbudával), valamint a pestkörnyéki egyházaknak önálló →egyházmegyékké alakulása s e végett kiválásuk után 29 anyaegyházat számlált. – →Espereseinek névsorából a következők ismeretesek: Csanaki János pesti l. (1576.), Bölcskei Pál váci l. (1626. márc.) (1632. jún.), Váczi János váci l. (1652. márc.), Marosi G. János fóti l. (1662.), Sárándi János alsónémedi l. (1670. nov.), Pathai János alsónémedi l. (1676. márc. 2.) 1684-ig, Bogdányi György pesti l. 1684-től, Decsi János alsónémedi l. 1692-től, Szigeti B. György tahitótfalusi l. (1713. márc.), Marosi P. Mihály gödöllői l. (1727. nov.) 1738-ig, →Végveresmarti Sámuel péceli l. 1738 vagy 1739–1742. Gyöngyösi János rákoscsabai, gyóni, ismét rákoscsabai l. 1742–1751, Monori Bakos András gyóni l. 1751-től (1757.), Földvári Gergely ócsai l. (1773.) (1783.), Földvári István monori l. (1785.) (1795.), →Báthory Gábor pesti l. 1805–1809, Szántó István bugyi l. 1809–1828, Dobos István óbudai l. 1828–1831, Gyenizse József tahitótfalusi l. 1831–1851, →Török Pál pesti l. 1851–1860, Kiss Lajos gyömrői l. 1860–1865, Kontra János tahitótfalusi l. 1865–1871, Sipos Pál fóti l. 1871–1892, Szánthó János kosdi l. 1892–1902, Mády Lajos újpesti l. 1902–1912, Nagy Ferenc veresegyházi, alsódabasi l. 1913–1928. Mocsy Mihály üllői l. 1928–1945, Ecsedy Aladár tahitótfalusi l. 1946–1952, amikor addigi alakjában megszűnt az egyházmegye.