Obál Béla (Vashidegkút, 1882. máj. 17. – Bécs, 1951. júl. 25.) ev. tanár. A gimnáziumot Felsőlövőn és Sopronban 1901-ben, a teológiát Eperjesen 1905-ben végezte. Külföldre menvén, a hallei egyetemen folytatta tanulmányait. Hazajövetele után 1907-ben rk. tanár lett az eperjesi teol. akadémia egyháztörténelmi tanszékén. 1909-ben bölcsészetdoktorságot szerzett Halléban. Tanár korában is három ízben, összesen mintegy két évig időzött külföldön. 1918 őszén kormánybiztos, majd főispán, 1919 tavaszán budapesti egyetemi tanár lett. A forradalmak után emigrált s 1945-ig Bécsben élt, történelmi tanulmányokkal és hírlapírással foglalkozott. Ekkor itthon nyugalmaztatván, Sopronban telepedett le. – Írói munkásságának, melyért a →Magyar Prot. Irodalmi Társaság 1915-ben választmányi tagjai közé sorozta, következők a termékei: Franz Rákóczi II. und sein Freiheitskampf… (Halle, 1907.) Hungarica Vitebergensia. (Uo. 1909.) Die Religionspolitik in Ungarn… während der Regierung Leopold I. (Uo. 1910.) Deprecatioi beszéd. (Eperjes, 1911.) Az egyház és a városok a reformáció előtt. (Uo. 1914.)