Baptisták Magyarországon 1846 óta vannak, amikor hazajöttek Hamburgból azok a magyar ifjak, akik ott Rottmayer János vezetése alatt 1843-ban baptista hitre tértek. Itthon kevés eredményt értek el működésükkel s csak 1873-ban vett nagyobb lendületet felekezetük ügye. Ekkor került Budapestre Meyer Henrik mint a „Brit és külföldi biblia-társulat” ügynöke s azonnal hozzáfogott baptista elveinek terjesztéséhez. Emiatt nemsokára meg kellett válnia a biblia-társulattól, de ekkor is Magyarországon maradt s prédikátori minőségben buzgón folytatta működését. 1884-ben már 500 felnőtt híve volt az országban. Legnagyobb részük Budapesten lakott, ahol ez évben kezdtek nagyobbszabású imaházuk építéséhez, melyet 1886-ban fel is avattak. Erre még fokozottabb buzgalommal gyűjtötték tovább a híveket az ország minden részében s mindjárt ezután hódításokat tettek a Szepességen, Pozsony vidékén, a Bácskában, Nagyszalontán, hol a Kornya Mihály buzgólkodása megteremtette első vidéki imaházukat, és Kolozsvárt, hol szintén a biblia-társulat ügynöke, ifj. Rottmayer János indította meg és vezette a térítő munkát, mely vidéki kirándulásokban és körutakban is gyakran megnyilvánult. Sikert az üldözések dacára is mindig arattak, mégpedig a belmissziónak a magyar prot. egyházakban akkor olyannyira elhanyagolt állapota folytán akkora mértékben, hogy 1895 tájára mintegy 4–5000-re emelkedett követőik száma. Új lendületet vett ebbeli munkálkodásuk, midőn 1893-ban két, prédikátori iskolát végzett magyar jött haza Hamburgból: Balogh Lajos, ki Hajdúböszörményből, Udvarnoki András, ki Budapestről folytatta a munkát. Az 1895. év végre meghozta a vallás szabad gyakorlatáról szóló XLIII. tc.-ben a törvényesen elismert felekezetek intézményét, minek eredményéül a Csopják Attila elnöklése mellett 1905. szept. 15-én megállapított ún. ócsai hitvallásuk alapján még ezévi nov. 2-án megkapták a törvényes elismerést. Ez két csoportra osztotta őket, melyek között mindössze annyi volt az eltérés, hogy ameddig az egyik igénybe vette a törvényes elismertetést, addig a másik nem törődött vele. Ez utóbbiak szabad baptistáknak nevezték magukat. A különbségnek ez a lényegtelen volta hozta magával, hogy Magyarország felosztása után az országban maradottak 1920. szeptemberében végre is egyesültek „magyarországi baptista gyülekezetek szövetsége” név alatt. Az addig mintegy 25 ezerre szaporodott baptisták ekkor csak mintegy 7 ezren voltak, de térítő erejük és hatásuk azóta sem lankadt s rövid idő kell hozzá, hogy elérjék előbbi számukat. Anyagilag is kedvező helyzetben vannak, főleg külföldi, leginkább angol nyelvű hitfeleik támogatása folytán. Ez képesíti őket arra, hogy nemcsak teol. intézetet tartanak fenn Budapesten három tanárral, hanem jótékonysági intézeteket is, így agg- és árvaházakat különböző helyeken. Az evangelizálás ügyére roppant gondot fordítanak, s kivált ennek érdekében, de tágabb körű szempontokból is, kiterjedt irodalmi munkásságot folytatnak.

Irodalom: Könyves Tóth Kálmán: a Baptisták és tévtanaik (Czelder Figyelője, 1880.) Mátyás Ernő, stb.: A szekták és az ellenök való védekezés módjai (1933.). Somogyi Imre: A szekta-kérdés (1933.), Csopják Attila: Egyháztörténet… (1922.), Uő.: Képek a magyarországi baptista misszió történetéből (1928.).