BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    
 

Győri ev. egyházmegye, a →dunántúli kerületben, Győr vármegyének Sopron és Veszprém vármegyével érintkező délnyugati részén elhelyezkedett 17 községből alakult, melyek 1671 tájáig a →rábaközi egyházmegyéhez tartoztak, de annak az üldözések miatti megszűnésekor önállóságot nyertek, később magukhoz társítva a →felsődunamelléki magyar ev. egyházkerületből maradt pár Győr vármegyei gyülekezetet is, melyek ott 1615 júniusától Moson vármegyeiekkel együtt külön →egyházmegyét alkottak volt egy ideig. Ezután hozzá tartoztak egy ideig a Fejér, Komárom és a távoli Tolna vármegyében, úgyszintén Veszprém vármegyének egy részében fekvő egyházközségek is, úgy hogy 1725-ben, amikorra a tolnaiak már 1720-tól külön szervezkedtek, huszonkét egyházában volt lelkész, némelyikben kettő is. Külön is váltak lassanként mind a pusztán körülményeik miatt idekerült egyházak, úgyhogy az 1786-i új beosztáskor mindössze 13 egyházból alakíttatott, ezek sorában egy Veszprém vármegyeiből is. Ezután rövidesen egy Moson vármegyeivel, majd új keletkezésűekkel szaporodott, összesen 17-re. Legnevezetesebb egyháza a két lelkészt tartó győri, mely évtizedeken át független volt az egyházmegyei köteléktől, de az alkotmányozó zsinat óta újra alárendelték annak. – Ismert →espereseinek névsora a következő: Szentmiklósi Fabri János sokorókajári l. 1680 utánig, Bors Mihály sokorókajári, kispéci l. 1692 (esetleg már korábbi időtől) –1711 (midőn 112 éves korában halt meg), Károlyi István kispéci l. 1711–1737, →Tóth-Sipkovics János téti l. 1737–1742, Németh Sámuel győri, téti l. 1742–1754, →Szervicei Bárány János felpéci l. 1754–1756, Kiss Zsigmond téti l. 1756–1762. Hrabovszky Sámuel téti l. 1762–1786, Kiss Zsigmond (II.) téti l. 1805-ig, Németh István kispéci l. 1806-tól, Tatai Kis Pál felpéci l. (1818) (1838), →Perlaki Dávid bezi l. (1844.) 1857-ig. →Karsay Sándor téti l. 1858–1866, Kis János réti l. 1867–1870, Eősze Zsigmond téti l. 1870–1872, Mészáros István bezi l. 1872-től, Horváth Sámuel téti l. (1901.) 1917-ig, Pálmai Lajos győri l. 1917–1925, Németh Károly lébényi l. 1925–19??, Moravcsik Sándor győri l. 19.. óta.