csássatok immár engem haza,
mondának, hadd legyen ma velünk az leány,
bátor csak tíz napig, az után vidd el haza.

Felelé az szolga, meg ne késleljetek,
mert Isten vezérli, látjátok, én utamat,
azért bocsássatok békével engemet,
illik már meglátnom nekem az én uramat.

Mondának őneki, jertek, híjuk elő,
kérdjük meg az leányt, ha el akar mennie,
felelé az leány, kész vagyok elmenni,
azért nem akarom őtet megkéslelnie.

Jó attyafiai őt megszerencsézék,
nagy szép beszédekkel őneki ezt mondák,
Isten neveljen és meg szaporítson,
nagy sok nemzetségek tetüled származzanak.

Az ő dajkáját is, Delbora asszonyt,
nagy szép leányokkal vele szépen készíték,
Kánaán földébe az vén Ábrahámhoz
és az ő fiához nagy vígan eredének.

Akkor estvefelé ü házátul Isák,
mulatni indula egy úton egy kút felé,
gondolkodik vala szemét felemelé,
hát nagy távoli földön tíz tevék jönnek elő.

Mihelyt az Rebeka Isákot meglátá,
tevéről leszálla és monda az szolgának,
kicsoda az ember, az ki előnkbe jő,
felelé az szolga, ez az én uram, Isák.

Rebeka palástját ottan rája vevé,
eleibe mene ő urának, Isáknak,
az szolga peniglen minden ő járását,
szépen megbeszéllé ő urának, Isáknak.

Isák el-be vivé Rebekkát házába,
örök feleségül őtet magának vevé,
olly igen szereté, hogy elfeledkeznek
anyja haláláról az ő nagy örömében