Dr. Wilhelm H. Neuser: A nemzetközi Kálvin-kutatás jövőbeni feladatai

A „nemzetközi” szón itt most a világméretű Kálvin-kutatást értem; ugyanakkor utalás is ez a kifejezés azokra a nemzetközi Kálvin-kongresszusokra, amelyek közül eleddig 6 került megrendezésre. E kongresszusok célja az, hogy a nemzetközi kutatást egybefogják és új impulzusokat adjanak neki. Ehhez járul még, hogy az előadások mind megjelentek nyomtatásban is, természetesen az 1994-es edin­burgh-i kongresszus kivételével; az eredmények tehát láthatók és megfoghatók.

Témánk kettős kérdést tesz föl: 1) Mely témákat vizsgálta idáig sikeresen a Kálvin-kutatás? 2) Mely témákat kell sürgősen tovább vizsgálnunk? Az elsőre a választ egy visszatekintés adhatja meg a hat kongresszusra, ill. egy rövid pillantás a Kálvin-szakirodalomra, míg a másikra adandó válasz e visszatekintésből következik.

I. Visszatekintés

1) Göttingeni diák koromban látogattam a Kálvin-kutató és Kálvin-fordító Otto Weber előadásait. Nagy benyomást tett rám, amint É. Doumergue hatalmas művét dicsérte: Jean Calvin, 7 kötetben. Akkor ez számomra a Kálvin-kutatás beteljesedését és végét is jelentette, s csak később vettem észre, hogy Doumergue ugyan 400 oldalt szentel annak az utcának, ahol Kálvin lakott Genfben, de Kálvin gondolatvilágát nem tárgyalja behatóan, még kevésbé kime­rítően. S megértettem: itt még sokat kell tennünk.

2) A Nemzetközi Kongresszusokon háromszor adtunk kutatás-történetet, D. Nauta, E. Saxer és R. C. Gamble előadása által. Ezek az előadások kritikailag értékelik a kutatást és megnevezik az előttünk álló feladatokat. Megéri elolvasni őket.

3) Kezdetben Kálvin hatástörténetét is tárgyaltuk a kongresz­szusokon. Figyelemre méltó volt Bucsay Mihály előadása: Calvins Präsenz in Ungarn⁹⁶, vagy B. G. Armstrong előadása az 1588-as Genfi Biblia körüli vitáról. Később azonban a területi hatástörténe­teket elhagytuk, mert nem járultak hozzá közvetlenül és kellőkép­pen a Kálvin-kutatáshoz és fontosabb témák merültek föl, melyeket kutatni és megbeszélni kellett. Különös, de nem lett nagyobb nemzetközi visszhangja P. Denis előadásának: Calvin und die Flüchtlingskirchen am Rhein.⁹⁷ Ezt én nem értem, hiszen ez a téma nem Kálvin hatástörténetéhez tartozik: Kálvin ugyanis egész életében gondot viselt a Németország nyugati részén élő exulánsokra.

4) Ezzel érintettük is a legfontosabb pontot: Kálvin életrajzát. Többször megkíséreltük Kálvin életének egy-egy részét tárgyalni, tehát a kutatás állását bemutatni és a hiányokat fölfedni. B. Roussel kezdte ezt meg: Francois Lambert, Pierre Caroli, Guillaume Farel... et Jean Calvin (1530-1536)⁹⁸, majd A. Oberman beszélt Kálvin munkásságának kezdetéről: Initia Calvini (1525-1535), majd Hörcsik R. előadása következett: Calvin in Genf 1536-1538, ill. C. Augustijné: Calvin in Strassburg (1538-1541). Most tulaj­donképpen az 1541 utáni genfi évek következnének. Az előadások sok megfigyelést tartalmaztak, mégsem nevezhetők biográfiai kutatástörténetnek, hiszen nem tárgyalták a kutatás állását és nem mutatták ki a Kálvin-életrajz megírásának hiányosságait. Ugyanakkor pedig rendkívül fontos lenne a kutatás számára egy „nagy” Kálvin-életrajz. A Barth-kutatással való összehasonlítás talán illusztrálja ennek szükségességét: sok monográfia van ugyan Barth Károly teológiájához, életrajz viszont csak az egyetlen, relatíve kicsi Busch-biográfia létezik. Fenyeget az életrajzi doketizmus veszélye: nem világos ugyanis, hogy Barth tanításának fejlődésének fontos okai találhatók meg élete alakulásában, s Barth életét, tapasztalatait ritkán, vagy soha nem vizsgálják meg teológiája bemutatására. Hogy a krisztológiai doketizmus képével fejezzük ki magunkat: a tan „testisége” és történelemmel való szoros kapcsolata megy veszendőbe. Hasonló veszély fenyegeti a Kálvin-kutatást is, ha nem jelenik meg egy részletekbe menő Kálvin-életrajz.

5) Állandó téma a bibliamagyarázó és prédikáló Kálvin témája. Hogy a kutatók e téma felé fordulnak, az az Institutio túlértékelésével magyarázható: az Institutio kijelentései elnyomják Kálvin más műveinek a kijelentéseit. Sokan úgy gondolják, hogy az Institutió­ban minden világosan és végérvényesen jelen van – ez azonban két szempontból is helytelen álláspont. Először is ez a mű nem tartal­mazza Kálvin teljes életművét. Például a Szentírás értelmezését Kálvin csak részben tárgyalja az Institutióban, nevezetesen a Szentírás tekintélyét (Inst. I, 6-9), az Ó- és Újszövetség kapcsolatát (Inst. II, 9-11), az egyház tanítói tekintélyét és a Szentírást, némely megjegyzéssel az inspirációról (Inst. IV, 8, 1-9). Ezzel szemben a kommentárok és prédikációk további kijelentéseket tartalmaznak Kálvin Szentírás-értelmezéséről. – Másodszor: B. G. Armstrong vetette föl azt a kérdést, hogy vajon dogmatika akar-e lenni az Institutio (miként azt legtöbben vélik), vagy pedig vezérfonal a Biblia megértéséhez, lelkigondozói céllal. Armstrong e második gondolat mellett döntött (The Nature and Structure of Calvin's Thought According to the Institutes: Another Look⁹⁹ , in: John Calvin’s Institutes. His Opus Magnum, Potchefstroom 1986, 55-81). Ha pedig az Institutio nem akar dogmatika lenni, akkor nem kell minden tan területén teljes mértékig lefednie; ez esetben csupán egy – igaz, a legfontosabb – Kálvin művei között. Ám a többit is vizsgálnunk kell, ha Kálvin teológiáját akarjuk megragadni.

A kommentárokra és prédikációkra összpontosítás az egész kálvini műre irányul. Kikhez íródott az Institutio, kikhez íródtak a kommentárok és prédikációk? Csak ez utóbbiak esetében nyilvánvaló a válasz: a gyülekezethez. Mit jelentenek a kommentárok Kálvin gondolkodásának megértésében? Kálvin magyarázatainak összehasonlítása a prédikációkban és a kommentárokban talán vá­laszt ad erre – többször megkíséreltük a kongresszusokon a válaszadást.

6) Kálvin és az egyházi atyák. E témát az utóbbi kongres­szusokon több szeminárium tárgyalta: Kálvin és Clairvaux-i Bernát, Kálvin és Caesareai Eusebius, Kálvin és Cyprianus. Kérdéses azonban, hogy Kálvin önálló teológusokat látott-e az egyházi atyák­ban; nem inkább további bizonyítékoknak tartotta őket tanai kifej­tésében, miután a fő bizonyítékot már a Szentírásból kimutatta? Az egyházi atyáknak bizonnyal volt valami tekintélyük, amit Kálvin nem szívesen hagyott meg ellenfeleinek. Nem annyira az egyes egyházi atyókat, inkább az egyházi atyák összességét vagy többsé­gét idézi. Kivételt képez Augustinus, aki az ókori és középkori egyház legbefolyásosabb teológusa, s ugyanakkor a legközelebb állt a reformációhoz. Az úrvacsora körüli vitákban az egyházi atyák egy kőfejtőhöz hasonlítanak, ahol mindenki igyekszik a legtöbb és legnagyobb darabot kihasítani magának, hogy saját véleményét igazolja. S ez érvényes valamennyi pártra.

7) Kálvin és a skolasztikus teológusok. E helyütt történt a legkisebb előrelépés a kutatásban – s ez aligha véletlen. Mindmáig bizonytalan, hogy mely iskolában tanult Kálvin Párizsban: tomista, occamista vagy scotista volt? John Maior valószínűleg nem jön számításba, jóllehet több kutató (pl. T. F. Torrance is) Maior teoló­giája felől akarja Kálvint magyarázni. A. Oberman azonban kimu­tatta, hogy Major nem volt akkor Párizsban, amikor Kálvin ott tanult. Véleményem szerint nem véletlen, hogy nem tudunk arra a kérdésre válaszolni, hogy mely skolasztikus iskolához tartozott Kálvin. Skolasztikus benyomásait ugyanis elfedték későbbi, sokkal erőteljesebb benyomások: először az erazmista humanizmus felé fordult, tehát a skolasztikus rabulisztika ellenfeléhez folyamodott. Kérdéseinek tárgya az antik irodalom volt – görögök, rómaiak és a Biblia szerzői. Humanista érdeklődését pedig nemsokára elfedte az a reformátori ismeret, hogy csak a Bibliának van tekintélye. Fontos lenne pedig a legalsó réteget is fölfedezni; csakhogy nem tudjuk, milyen út vezet ehhez.

8) Kálvin és kortársai. Ezt a témát viszont bőven tárgyalják: Bullinger, Farel, Viret, Béza, Melanchthon, Bucer és mások kerülnek kutatásra Kálvinnal való kapcsolatukban.

9) Újra és újra tárgyalnak egyes teológiai témákat (loci) Kálvin művén belül: a predestináció-tan Kálvinnál és Bucernél (W. van t’ Spijker), a Szentlélekről szóló tanítás Kálvinnál és Bucernél (Szintén van t’Spijker), az első artikulus Kálvinnál (Stauffer), a semen fidei Kálvinnál (O. Gründler). Ám ezt az utat is óvatosan kell járni, hiszen nem akarjuk egyszerűen megismételni azt, amit Kálvin az Institutióban mondott. Stauffer Kálvin prédikációiban vizsgálta az első artikulusról szóló kijelentéseket (Isten mint teremtő és megtartó). W. van t’Spijker azt a jogos kérdést vizsgálta meg, hogy Bucer tekinthető-e Kálvin tanárának.

10) Új, vagy újra feldolgozott témák jelentkeznek ismételten Kálvin, a polemikus (Higman, Partee). Partee azokat az alapvető tételeket akarta megtalálni, amelyekben mindenképpen egyet kell érteni, s amelyek így feljogosíthatnak bárkit a polémiára – e helytelen föltételezés! Fatio azt vizsgálta, hogy hogyan tárgyalták Kálvin tanítványai az Institutiót. Esser azt kérdezi, hogy vajon Kálvinnak is „enyhén modalizáló Szentháromság-tana volt-e” – mint Szervét Mihálynak! Schützeichel Kálvin gondolatait vizsgálja a Tridenti Zsinat gyónásról szóló döntései kapcsán (1551). Peter Kálvin prédikációiban Genf motívumait kutatja; Kingdon Kálvint mint törvényadót vizsgálja az 1543-as városi alkotmány alapján. Régi témákat is újra tárgyaltak, mint például Kálvin és a pénzfor­galom kapcsolatát (Esser), ami egykor e szenzácionális névvel lett ismertté: Kálvin a kapitalizmus atyja. Augustijn Kálvin és a humanizmus kapcsolatát kutatja, stb.

II. Jövőbeni feladatok

1) Kutatástörténetet a jövőben is adnunk kell. Nem mondhatunk le arról, hogy bizonyos időközönként mindig egyenleget vonjunk az elvégzett kutatásból. Ám a Kálvin-kutatás időközben úgy megnőtt – mindenekelőtt az Egyesült Államokban –, hogy helyesebb az egyes kutatási területeket külön kutatástörténetben kezelni, tehát: az új életrajzokat, a szövegkiadásokat és a fordításokat külön-külön.

2) Változatlanul sürgős kívánalom egy nagy Kálvin-életrajz, amely azonban (eltekintve Kálvin három évi németországi tartóz­kodásától, ill. Kálvin külföldi személyekhez és egyházakhoz fűződő kapcsolatától) csak franciául tudó személy által írható meg alapo­san, tovább vezető módon.

3) Hiányzik egy Kálvin és ellenségei című kötet, hiszen ez utóbbiak, mint Georgius Siculus, alig ismertek. Luther esetében legalább megvan Friedrich Lauchert könyve: Die italienischen Gegner Luthers¹⁰⁰, Freiburg i. Br., 1912.

4) Ebben az összefüggésben említsük meg, hogy semmilyen információnk sincs a genfi temetkezésekről. Amit az Institutióban olvashatunk a felszentelésről, rendszerint túlértékelik. Az 1541-es Ordonnances szerint Genfben nem volt felszentelés, csak hivatalba iktatás. A. Pont fényt derített arra, hogy milyen hitvallást kellett az ifjúnak letennie, mielőtt úrvacsorához járulhatott. Ám erről az aktusról is csak keveset tudunk. Összességében keveset tudunk arról az egyházi mindennapról Genfben, amelyben Kálvin mozgott – márpedig ezt jobban kellene ismernünk.

5) Új témák:

a) Kálvin episztemológiája (ismeretelmélete) még mindig kevéssé kutatott és ismert. Nem teológiai ismeretelméletére gondolok itt, hiszen az kiderül az istenismeretről és önismeretről mondott soraiból (lnst. I, 1,1), s nem is a természeti istenismeret kérdésére Kálvinnál. Ez utóbbit Barth Károly és Brunner Emil tanítványai kellőképpen kidolgozták a két teológus 1934-ben történt vitája nyomán. Ezzel szemben viszont nem tudunk arra válaszolni, hogy milyen volt Kálvin ismeretelmélete, hogyan alkalmazta a logikát, például a Syllogismus practicust, vagy milyen kapcsolatot látott az ismeret és az akarat között (affektusok), tehát hogyan látta az ún. emberi szellemi képességeket. Ide tartozik F. L. Battles cikke: Calculus fidei, tehát az, hogy Kálvin a fogalmakat mindig helye­sekre és helytelenekre osztotta volna (ha Battles megállapítása korrekt). Márpedig csak akkor tudjuk Kálvin hermeneutikáját (magyarázatának művészetét) megállapítani, ha ismerjük episzte­mológiáját. Nem elegendő teológiai hermeneutikáját megírni, amint azt Gánóczy S. és T. F. Torrance tette; alapjában véve Kálvin és a filozófia (Plátón, Arisztotelész) kapcsolata a kérdés. Történetileg pedig ismételten azon kérdés előtt állunk, hogy melyik skolasztikus iskola tagja volt diákkorában Kálvin – hiszen ez az iskola tanította őt először arra, hogy mi az ismeret lényege és hogyan kell kezelni az ismeretet –, illetve hogy később milyen további lépéseket tett Kálvin az ismeretszerzés módszerében.

b) A Kálvin által használt legfontosabb fogalmak vizsgálata új megközelítést ígér Kálvin teológiájához. 1994-ben Edinburgh-ban a „pietas” fogalma szemináriumi téma volt. Szeretném a Kálvin-kutatók figyelmét erre a területre irányítani: új eredményeket ígér. ha e fogalmakat mindig abban az összefüggésben vizsgáljuk, ahol előfordulnak, s nem akarjuk már eleve tudni, hogy mit értett Kálvin például a kegyesség fogalmán. Olyan fogalmak eltérő használatát kell vizsgálnunk, mint például religio, poenitentia, contritio, stb.; nem pedig egységes használatukat kell bizonygatnunk. Ezek a fo­galmi vizsgálódások egyfajta keresztmetszetet adnak Kálvin gondo­latmenetéből, egyfajta próbáját adják annak, hogy például helyesen és teljesen értettük-e meg, amit az Institutio egy fogalomról mondani akar.

Külön esetet képez a labyrinthus és abyssus fogalma; W. J. Bouwsma erre építi föl Kálvin-könyvét. Kijelentéseit azonban sürgősen felül kellene vizsgálnunk.

Bizonyos technikai gondot jelent, hogy csak kisebb fogalmi mutatók állnak rendelkezésünkre: az egyik a Tholuck-féle kiadás végén található (az amszterdami kiadásból származik), a másik pedig a Corpus Reformatorum 22. és 59. kötetében van. Konkor­dancia csak az angol nyelvű Institutióhoz van, F. L. Battles munká­ja. Reméljük, hogy a genfi Droz kiadó mágneslemezen is hozzáfér­hetővé teszi az Opera Omnia loannis Calvini megjelent köteteit; a számítógép nyilván gyorsan meg tudja mutatni a keresett fogalmak helyét, s konkordanciaként is működik.

c) Az apokaliptikus szövegek besorolása Kálvinnál. Ismeretes, hogy Kálvin nem írt magyarázatot a Jelenések könyvéhez. DeBoer az 1990-es kongresszuson Kálvin Ez. 37-38-hoz írt prédikációit analizálta; ezek tartalma apokaliptikus prófécia. A prófétai képek magyarázatához Kálvin olyan kifejezéseket használ, mint figura (figure), példázat (similitude), látomás (vision). E kifejezésekhez (miként a szentségekhez – sacrements – is) valamilyen magyarázó szónak kell társulnia, hiszen a látomások nehezen érthetők. Vajon azt kell jelentse ez, hogy más bibliai fogalmak magyarázzák ezeket? – Befejezem. Fontos nyitott kérdések vannak még Kálvin herme­neutikájában.

6) Kálvin úrvacsora-tana és az egyházi hivatal értelmezése ismételt vizsgálatot igényel a statikus és dinamikus kijelentések szempontjából. Márkus M. az 1994-es edinburgh-i kongresszuson megállapította, hogy Kálvin szerint a prédikátornak sokfajta feladata van, de az egyházi hivatal (ministerium) kifejezést Kálvin csak egyszer használja. Ma ugyan szívesen hagyatkozunk olyan fogalmakra, mint „lelkigondozás”, „egyházfegyelem”, „egyházvezetés”, „hivatal”, mert ezek jogi definíciót és tárgyszerűséget tesznek lehetővé. Lehet azonban, hogy a keresztyén cselekedet és Jézus feladatának követése Kálvin számára fontosabb volt mint az átfogó fogalmak megtalálása. Vajon kategóriákban gondolkozott Kálvin, vagy egy elérendő cél lebegett szeme előtt, s cselekedetekre össz­pontosított? Krisztus országának megvalósítása például magyarázhat egy ilyen dinamikus, aktusokban történő gondolkodást: eszkha­tológikus dinamika lenne. Ha arra gondolunk hogy Krisztus országa igehirdetés útján valósul meg, akkor ez lehet az igehirdetésnek, tehát egy cselekvésnek a dinamikája is. Kálvin mindenesetre nem a statikus kijelentéseket szerette, hanem a dinamikusakat. A négy hivatal megkülönböztetése ugyan érthető és könnyen megragadható, de lehet, hogy statikus félreértése annak, amit Kálvin mondani akart.

Éppígy újra felül kell vizsgálnunk Kálvin úrvacsora-tanát is. Vajon azt kérdezte, hogy mi a kenyér és a bor, vagy azt, hogy mi történik akkor, amikor ezeket kiosztjuk? Az európaiak arisztoteli­ánusan gondolkoznak, tehát ontológikusan, nem pedig cseleke­detekben. Hogyan gondolkozik Kálvin?

7) Kálvin prédikációinak sajátosságát továbbra is kutatnunk kell. A J. Bolsec-féle vita során 1551-ben egy írást adott közre a predestinációról (ami Consensus Genevensis 1552 címen is ismert), s 1551. december 18-án a Congregationban prédikált a predestinációról. Össze lehet tehát hasonlítani a hittani iratot és a tan-prédikációt egymással, éppúgy mint a prédikációkat a kom­mentárokkal. Prédikációban Kálvinnak a gyülekezet számára megfogható módon kellett beszélni, s a tanból csak a legfontosabbakat kellett említenie. Mi fontos szerinte pasztorális szempontból a predestiáció-tanból? Tan-prédikációit (s nem csak ezeket) újra vizsgálnunk kell.

8) Néhány teológiai témát (loci) még mindig nem mutattunk be kellőképpen.

a) A providentia tanát kell itt említsük. Nem az az érdekes, hogy mit mond Kálvin az Institutióban a providenciáról, hanem inkább az, hogy hol és hogyan használja ezt a szót egyebütt.

b) Az Istenről szóló tanban az az érdekes, hogy hogyan beszélt Kálvin Isten aszeitásáról (deus a se), tehát a kijelentéstől függetlenül létező Istenről. Az Institutio I, 1,1 szerint nincs Istenismeret önismeret nélkül, s fordítva sem lehetséges. Lehet azonban önma­gában való Istenről beszélni?

c) A genfi egyházfegyelemről már korábban beszéltem. A genfi konzisztórium nemsokára kiadott jegyzőkönyve anyagot szállítanak az egyházfegyelem és bűnbocsánat, ill. egyházfegyelem és megbé­kélés témájához.

d) Kálvin két-birodalom-elmélete szerintem még mindig helytelen magyarázatban szerepel. A vizsgálódások túlságosan a lutheri 1523-as tan befolyása alatt állnak. Kálvint azonban csak saját kijelentései alapján érthetjük meg és mutathatjuk be.

Befejezem felsorolásomat. Minden hozzáértő ember tudhatja, hogy sok további részek is vannak, amiket pontosan ki kell kutatnunk. Nem törekedtem a teljességre; csupán gondolatokat akartam ébreszteni további Kálvin-kutatásokhoz.

(Ford. Karasszon István)