Dr. Wilhelm H. Neuser: Az eddigi Kálvin-konferenciák tapasztalatai

Témámat konkrét kérdésföltevésként értelmezem, nevezetesen: mi­lyen formákat lehet ajánlani a „Kálvin-kutató Tagozatnak” jövendő találkozóihoz? Hogy e kérdésre válaszolhassak, először azokról a Kálvin-konferenciákról kell szóljak, amelyeket szerte a világban magam is látogattam.

I. A Kálvin-konferenciák

a) A Calvin Studies Society a legrégebbi Kálvin-konferencia; régebbi, mint a Nemzetközi Kálvin Kongresszus – ez utóbbi csak 1974-ben jött össze először. A Calvin Studies Society korábban kizárólag Grand Rapids-ben, a Calvin Theological Seminary kere­tében tartotta találkozóit (egyszer, 1933-ban jött össze Princeton­ban). 1995. május 10-én tartotta 10. kollokviumát Grand Rapids­ben. Korábban rendszertelenül küldött ki tagjainak bulletint „News­letter” címmel; 1991 óta „Calvin Studies Newsletter” a bulletin neve és évenként egyszer jelenik meg. E bulletin függeléke a tagok névsora. A tagdíj évente 5 $, s a tagok levélben választják meg az elnökséget egy javasolt lista alapján. Az elnökség munkája így semmilyen folyamatosságot nem mutat ugyan, de nagyon aktív. A találkozókon tartott előadások többször sokszorosított füzetben jelentek meg.

b) A Colloquium on Calvin Studies az Egyesült Államok déli részén élő, Kálvin iránt érdeklődő kutatókat egyesíti. Találkozójuk helye mindig a Davidson College (Presbyterian Church), Davidson/North Carolina. A kollokviumok kétévenként kerülnek megrende­zésre; 1994-ben volt a 7. kollokvium. Az előadásokat nem publikálják. Időről időre megjelennek azonban Kálvin-szövegfordítások latinból vagy franciából.

c) A South African Calvin Congress négyévenként találkozik – a Nemzetközi Kálvin Kongresszus találkozói között. Az utolsó ülés 1992-ben volt a Bloemfonteini Egyetem keretében; előzőleg Pretoriában, Potchefstroomban, Stellenbosch-ban és Bloemfontein­ben rendeztek találkozókat. 1976-ban (amikor még nem volt meg ez a neve a szervezetnek) Pretoriában rendezték a találkozót. A konfe­rencia nyelve angol (tehát nem búr/holland). Kétszer átfogó témát tárgyalt a konferencia: 1984-ben Kálvin Institutióját, 1988-ban pedig a hugenották bevándorlását a Jóreménység Fokánál. Könyvként az első konferencia anyaga jelent meg: Calvinus Reformator (Potchefstroom 1980); a második konferenciáé: His Opus Magnum (Potchefstroom 1984); ill. a harmadik konferenciáé: Calvin. France – South Africa (Stellenbosch). A politikai fordulat és annak minden nehézsége ellenére a konferencia folytatódik; feketék között eleddig még nem akadta Kálvin-kutató.

d) Az East Asian Calvin Conference hol Szöulban (Dél-Korea), hol pedig Japánban és Taiwanban tartja üléseit. Legutóbbi ülései: 1991-ben Taiwanban, ill. 1993-ban Tokióban; a legközelebbire 1995. október 19-21. között kerül sor Szöulban. Minden két évben összejön tehát a konferencia, melynek nyelve angol. Az előadások eleddig nem jelentek meg.

e) A Rutherford House Calvin Group (ha jól látom) évenként találkozik Edinburgh-ban. 1994-ben volt a 11. találkozójuk. Ténylegesen „csoport”-ról van szó, mintegy 20-30 taggal, akiknek mindegyike azonban aktív a kutatásban. Az itt tartott előadásokat sokszorosítják s a tagok között kiosztják.

f) Egészen más jellegű Kálvin-kutatás folyik az Apeldoorni Teológiai Főiskolán (Hollandia), ahol 1988-ban egy Stichting ter bevordering van de kennis van de Reformatie (a reformáció ismeretét terjesztő alapítvány) alakult. Ez hozta létre 1991-ben az Instituut vor onderzoek van de Reformatie intézetét (IVOR: Reformáció-kutató Intézet). Több tanulmányi csoport működik az intézeten belül; ezek egyike „Genf” témájával, tehát Kálvinnal foglalkozik. Az intézet évente többször jelentkezik egy füzettel „Reformatica”, amely beszámolókat és recenziókat tartalmaz. Az alapítvány konferenciákat is szervez; ezek nyelve holland. Az első konferencia (1989-ben) különböző témákat tárgyalt, az 1990-es konferencia témája „Reformatie in meervoud”, az 1992-es és 1993-as témája „Reformatie: Prediking en Ambt”, az 1994-es témája „De eschatologie” volt. Az első két konferencia anyaga nyomta­tásban is megjelent. További konferenciákat terveznek: 1995: „Reformatie en Vroege Kerk”, 1996: „Luther”, 1997: „Hermeneutiek”.

g) A Nemzetközi Kálvin-kutató Kongresszust csak röviden említem, hiszen nem helyi kongresszus, ezért nem lehet példakép a többi Kálin-konferencia számára. Ide csupán mintegy 100 nemzetközileg ismert kutató, ill. néhány jövő reménységbeli kutató nyer meghívást; a munkastílus tehát elitben gondolkodik. E kongresszus 1974-ben és 1987-ban Amsterdamban, 1982-ben Genfben, 1986-ban Debrecenben, 1990-ben Grand Rapids-ben és 1994-ben Edinburgh-ban tartott konferenciát; a hetedik konferencia 1998-ban Szöulban (Korea) lesz. A konferenciáknak soha nem volt átfogó témájuk, hanem inkább a különösen is fontosnak vélt kutatásterü­letre koncentráltak a részvevők. Az előadások német, angol vagy francia nyelven hangzanak el (a diszkusszió szinkron-tomácsolással történik). Két délután (egy nyelvű) szemináriumok vannak. 1974-től 1990-ig valamennyi konferencia anyaga megjelent.

h) A Közép-Kelet-Európai Kálvin-konferencia hogy úgy mond­juk elődje a magyar „Kálvin-kutató Tagozatnak”. Mindig is kicsi volt, hiszen a „vasfüggöny” mögött működött. A Nemzetközi Kongresszus elnöksége úgy támogatta ezt konferenciát, hogy ülését mindig e konferenciával együtt tartotta; ez a lehetőség azonban többé nem áll fenn: Közép-Kelet-Európa és Nyugat-Európa határainak felnyílása új szervezetet követel meg, azért is vagyunk itt meghívottak. A konferencia nyelve német volt: ma már ez sem tűnik célszerűnek. Az 1980-as debreceni, 1984-es kelet-berlini, 1988-as bécsi és 1992 kolozsvári konferenciák jó emléket hagytak hátra. A kelet-berlini konferencia anyaga kinyomtatva rendelke­zésre áll „Immigration und Emigration – die calvinistische Einwan­derung und Auswanderung in Mitteleuropa” címmel. Reméljük, hogy a kolozsvári előadások is a „Hitvallás” témaköréből meg fognak jelenni.

Tekintélyes listát tudtam előtárni; felsorolásom nagy érdeklő­désről és sok kutató munkáról tanúskodik. E lista bizonnyal bátorítani fogja Önöket is arra, hogy Magyarországon újrakezdjék a magyar nyelvű Kálvin-kutatást. Összefoglalva leszögezhetjük, hogy a Kálvin személye és műve iránti érdeklődés szerte a világon meglepően nagy, csupán Luther Mártonnal hasonlítható össze. Nyilvánvalóan Kálvintól tanácsot és segítséget várnak el sokan e világon a mai egyházi és teológiai problémák megoldására.

II. A Kálvin-konferenciák munkamódszere

A Kálvin-konferenciák eltérő munkamódszerrel dolgoznak, ezért a felmerülő problémák is különbözőek.

a) Rendkívül fontos a munkamódszer; itt van például a klasszikus konferencia-stílus: a referátumok tartása, amit általános megbeszélés követ. A témákat az elnökség előre meghatározza. Ezen belül két eltérő típus lehetséges: A nemzetközi Kálvin-kutató Kongresszuson délelőtt, délután és este van olyan előadás, amelyet egy órán keresztül megbeszélnek. Ennek az előadásnak nagyon igényesnek, alapvetőnek kell lennie, tehát egy nagyobb területre kell vonatkozzon és egészen új szempontokat kell hozzon – ez vált ki hosszabb diszkussziót.

A másik típus inkább szokásos: egy délelőtt több előadást is tartanak, s mindegyikről mintegy 20 percig beszélgetnek. Ez lehetővé teszi sok ember számára, hogy megszólaljon. Dél-Afrikában, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban így dolgoznak, s a Közép-Kelet-Európai konferencián mi is ezt a formát választottuk. Gyakran központi témát választanak, amelyhez illesztik az egyes témákat. Dél-Afrikában például 1992-ben, Bloemfonteinben a központi téma a „Hitvallás Kálvinnál és a kálvinizmusban” volt. A Calvin Studies Society jövő hónapban tartja 10. kollokviumát, s az átfogó téma „Kálvin és a kegyesség” lesz.

A Rutherford House Group másként dolgozik. Valamennyi tag előzetesen közli, hogy milyen témán dolgozik, ill. milyen témáról szeretne beszélni; nincs átfogó téma. AZ eredmények jelentősek, hiszen a témát mindenki maga kereste magának és személyesen érdeklődik iránta. Ám ez a forma csupán kis körben alkalmas.

A Rutherford House Group formája alapjában véve szeminári­um. 1982 Genf óta a Nemzetközi Kongresszus is fölkínálja egy sor szeminárium lehetőségét a nagy előadások, ill. azok megbeszélései mellett. E szemináriumok olyan témákat tárgyalnak, amelyek új kutatási eredményeket ígérnek, ill. olyan körülhatárolt témákat, ahol a kutatásban feltűnően hiányzik az egyetértés, pl. a Syllo­gismus practius Kálvinnál. A Syllogismus practicus gyakorlati visszakövetkeztetés a cselekedetekből magára a hitre – valamennyi hívőt érdeklő kérdés ez! Alapvető kérdésünk így hangzik: az volt-e Kálvin véleménye, hogy a hit cselekedeteiből vissza lehet követ­keztetni a hit jelenlétére, sőt talán a hívő Isten által történt kiválasztására is?

A Nemzetközi Kongresszuson azonban a szemináriumi formá­nak megvannak a nehézségei, amelyeket az elnökségnek a legközelebbi, 1996-os genfi ülésen meg kell beszélnie. Általánosságban le kell szögezzük, hogy csak Közép-Európában tartanak a professzorok szemináriumot, tehát csak itt ismert, hogy a pro­fesszorok nem előadásokat tartanak, hanem bevezetik hallgatóikat a témába vagy a szövegekbe, majd hagyják, hogy a hallgatók maguk beszéljék meg ezt az anyagot. A szövegek így egész intenzív módon kerülnek megbeszélésre, s leginkább a részvevők beszélnek ez alkal­mon: a monológusból dialógus lesz. Aki azonban nem ismeri ezt a formát, annak bizony nagyon nehéz lesz szemináriumot vezetni! A vezető iránti elvárások nagyok, hiszen rugalmasnak kell lennie, s tudnia kell, hogy milyen irányba fog majd fejlődni a beszélgetés! Sajnos az előadás stílusa gyakran jelentkezik a szemináriumon is. Dél-Afrikában a szemináriumot 1996-ban vezetik be, hogy inten­zívebb kutatást érjenek el.

Ismételten jelentkező kérdés, hogy a Kálvin-konferenciának legyen-e átfogó témája. Beszámolóm mutatja, hogy ezt a legkülön­félébben látják: Ha van átfogó téma, akkor bizonnyal sok lesz a régi ismeretek ismételgetése. Hiszen egy egész téma területét kell lefedni, s mindegy, hogy a tények már ismertek vagy újonnan kell feldolgozni őket. Mindez persze nem csupán hátrány! A Nemzetközi Kongresszus tudatosan új eredményekre törekszik, ezért nem ezen az úton jár. Igaz, vannak olyan átfogó témák is, amelyek új eredményekkel kecsegtetnek, pl. a megigazulás és megszentelődés; itt az irodalmilag megfogalmazott eredmények nem állnak meg a szigorú vizsgálat kereszttüzében. Olyan is van, hogy az átfogó téma olyan széles, hogy nem is fedhető le teljesen az előadásokkal; ld. pl. „Kálvin és a kegyesség”: további kutatásokra is marad terület. Az apeldoorni intézet valamennyi reformátorral foglalkozik, ezért megvan az az előnye, hogy több, talán minden reformátort megszólal­tathat egy témához; így a nagy egyház- és teológiatörténeti összefüggések érvényre juthatnak.

b) A Kálvin-kutatók dogmatikai, exegetikai és világnézeti kötő­dései nehézséget okoznak. Először a dogmatikai előfeltételekről: A nemzetközi konferenciák nem kötődnek felekezethez. Nem minden Kálvin-kutató református, s nem mindegyik tartja számon Kálvin Jánost szellemi atyjai között. Kálvin-kutatók számára ez már régóta ismert tény! A Nemzetközi Kálvin-kutató Kongresszust például feltűnően sok katolikus látogatja; sok kifejezetten jó katolikus Kál­vin-kutató van. Az a tapasztalatom azonban, hogy a katolikusoknak nehéz megérteniük a genfi reformátort: rendszerint egyértelműen tendenciózus az, ahogy írásaihoz közelítenek. Vannak azonban kivételek is. Valószínűleg fenti véleményemben csak az a tény tükröződik, hogy nincs az a Kálvin-kutató, aki feltételektől mente­sen kutatna és alkotna véleményt, tehát nincs olyan, aki teológiai szándék nélkül közelítene Kálvin műveihez.

Akik azonban tényleg problémát okoznak, azok nem a katolikus vagy más hitvallású kutatók, hanem a kálvinistáik. Ez ugyan nem érvényes Hollandiára vagy Skóciára, viszont Dél-Afrikában és Észak-Amerikában jelentkezik az a tendencia, hogy Kálvint a XVII. századi kálvinizmus felől értelmezzük. Mi ennek a nehézsége? Az, hogy a kálvinizmus nem sokkal Kálvin halála után, s bizonnyal már Béza Tódorral kezdve egy skolasztikus tanrendszert dolgozott ki; ebben minden a logikának lett alávetve. Kálvin azonban teológiai rendszerben dolgozott – ez eleven és mozgékony volt, s mindenek előtt a Szentírást kívánta megérteni. Aki a kálvinista ortodoxia mértékével közelít Kálvinhoz, az soha nem értheti meg Kálvint helyesen. A legközelebbi dél-afrikai Kálvin-konferencián ezért főként szemináriumokban fogunk kutatni, hogy elkerülhessük, hogy Kálvint rögtön az ortodox szemüvegen keresztül vizsgáljuk.

Más Kálvin-kutatóknak – lehet, hogy mindnek – gondja van azzal, hogy Kálvint úgy lássa, amint ő volt és gondolkozott. Ismé­telten előfordul, hogy a Kálvin-kutató úgy gondolja, hogy Kálvinnak is úgy kellett gondolkoznia, ahogy ő – s nem másként. Vegyük példának a fundamentalisták Szentírás-értelmezését: ők a 2Tim 3,16-ra hivatkoznak („A teljes Írás Istentől ihletett”). Csakhogy ez a szakasz a legkevésbé sem akar kijelentést adni a Biblia könyvének isteni természetéről, hanem inkább használatáról beszél, miként azt a folytatás is mutatja: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” A mondat második fele nem hagyható el! Így hát sok rossz kérdést intéznek Kálvinhoz – ezzel érintem az exegetikai nehéz­ségeket. A mai történeti-kritikai Biblia-szemléletnek Kálvinnál csupán a kezdeteit lelhetjük fel. Gondoljunk csak arra, hogy milyen kevés Biblián kívüli, vallástörténeti forrást ismert Kálvin és mennyit ismerünk mi ma!

Később még említeni fogom a világnézeti akadályokat, amikor Kálvin türelmetlenségéről beszélek. Értelmetlen dolog ezt szemrehányásként megfogalmazni: Kálvin kora csaknem kivétel nélkül türelmetlen volt. Éppígy panaszkodhatnánk, hogy akkor még nem volt sem telefon, sem vasút. Olyan témák, mint Kálvin és a nők, Kálvin és a zsidók, stb. nem tárgyalhatók mai világnézeti szempontból.

c) Nyelvi nehézségek. Vannak nyelvi nehézségek a Kálvin-kon­ferenciákon? Ha nem tudunk latinul és franciául, akkor szükségsze­rűen anyanyelvünkre történt fordításokra vagyunk ráutalva. Csakhogy világosan kell lássuk: A fordítás lehetetlen vállalkozás, hiszen minden fordítás ugyanakkor magyarázat is. E probléma ismerős az Ó- és Újszövetség fordításának tárgyköréből: egy héber vagy görög szó nem felel meg közvetlenül a német vagy magyar szónak. Hogy példát említsek: a kérüsszein igét Luther mindig „predigen” (=pré­dikálni) igével adja vissza. A kérüx azonban az a hírnök, aki a király előtt jön, így hát kérüsszein ezt jelenti: „hírnöki hangot hallatni”, tehát ezt: „Jön a király”. Ez a szó egy egész képet, egy folyamatot tartalmaz! Természetesen igaz: a kérüsszein jelentése „prédikálni” is; de a görög szó egy meghatározott képet idéz. Fontos lenne, hogy prédikátoraink tudják: a prédikálás alapjában véve nem más, mint azt hirdetni a gyülekezetben, hogy Krisztus mint Király jön és be akar vonulni. – Mindez érvényes más görög szavakra nézve is: fordítani mindig azt is jelenti, hogy értelmezünk. Az eredeti szöveg mind a Biblia magyarázatában, mind pedig a Kálvin-kutatásban elengedhetetlen, s nem pótolható fordításokkal.

Tehát: Nincs tudományos Kálvin-kutatás anyanyelvi fordítások alapján? Azt hiszem, fordításokkal is lehet Kálvin-kutatás, de csak egy bizonyos határig. Fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a határokkal, amiket a fordítások alapján végzett munka határoz meg.

Mindenképpen megmarad azonban egy másik, fontos munkate­rület: nevezetesen a gyakorlati, egyházi tanács keresése Kálvinnál, például az egyes témák esetében, mint az élet megszentelése, ima, egyházi hivatalok, egyházfegyelem, stb.

Egy rövid pillantást hadd vessek az egyik legvitatottabb témára: a genfi egyházfegyelemre. Olyan téma ez, Szervét Mihály elíté­lésével együtt, ahol Kálvinnak a legsúlyosabb szemrehányásokat teszik. Az egyházfegyelem kérdésében a szemrehányás így hangzik: Genfben az erkölcsi életre erőszakosan felügyelt. Vagy a Szervét-pörben: türelmetlen volt a másként gondolkozókkal szemben. Csakhogy a XVI. századi ember csak kivételes esetekben ismerte a tole­rancia gondolatát, tehát azt, hogy eltérő vagy ellentétes véleményt vallókat el kell viselnünk. A szemrehányás tehát Kálvint éppúgy éri, mint valamennyi kortársát. Az egyházfegyelem vonatkozásában azonban Kingdon amerikai professzor előadása az 1994-es edin­burgh-i konferencián teljesen új ismereteket hozott; röviden ábrázolom őket!

Az egyházfegyelmi fórum, a genfi konzisztórium jegyzőkönyvei eleddig megfejtetlenül álltak. 23 kötetről van itt szó, nehezen olvasható, régi francia nyelven. Ebből az első kötetek most megjelentek és egészen meglepő, új képet alkotnak. A genfi konzisztóriumnak három feladata volt. Először is a városi tanácsot látta el javasla­tokkal házassági ügyekben, mert a házassági ügyek püspök által történt szabályozása a reformáció kezdetén a városi tanács hatáskörébe került. A házasságkötés akadályoztatása, házasságtörés, eltűnt férjek – mindezt a konzisztóriumnak kellett véleményezni. A második feladat abban állt, hogy a konzisztórium olyan embereket idézett meg, akik nyilvános botrányt keltettek házasságtörés, ré­szegség vagy veszekedés révén. Kizárólag nyilvános ügyek kerültek el ő, tehát nem titkos ügyek. Aki nem látta be hibáit és nem ígért javulást, azt kizárták az úrvacsorából és súlyos esetekben jelentették a felsőbbségnek is büntetés céljából. Ennyi eddig is nyilvánvaló volt a konzisztórium második feladatából. A konzisztóriumnak azonban nem Kálvin, hanem az egyik polgármester volt az elnöke; s nem inkvizíció volt ez a fórum, hanem – Kingdon szerint – inkább békí­tő eljárásokat folytatott le. Mindmáig csak a súlyos esetek voltak ismeretesek. Kálvin azonban az ún. kis emberrel szemben szelíd és lelkigondozó volt, például amikor valaki a gyermek névadásában kitartott a szentek mellett, vagy ha valaki nem volt megelégedve a protestáns tannal. Ez a szelídség eleddig ismeretlen volt! Semmit sem tudtunk arról, hogy az úrvacsorából kitaszítottakat is visszafogadták a gyülekezetbe. Furcsa módon soha nem kérdezte meg senki, hogy hogyan lehet az úrvacsorából kizárást visszamenőlegessé tenni. A visszafogadás ui. nem a gyülekezet előtt történt meg, hanem a konzisztóriumban. Legtöbbnyire Kálvin feladata volt, hogy biztató szavakat mondjon ez alkalommal és egyfajta ab­solutiót adjon, tehát a bűnök megbocsátását és a gyülekezetbe való visszafogadást kimondja. Az egyházfegyelem tehát nem büntetésre, hanem bűnbocsánatra és a gyülekezeti közösség helyreállítására irányult. Harmadszor az volt a feladata a konzisztóriumnak, hogy vitatkozó feleket békítsen össze. Itt nyilvános veszekedésre kell gondoljunk családon belül, szomszédok között, stb. A megbékélés egy templom istentisztelet keretében lett látható; sajnos azonban még ma is keveset tudunk a részletekről, s az új szövegek talán sok részletről fognak beszámolni. Mindezzel csupán azt akarom mondani, hogy eleddig kizárólag a büntetés kategóriáiban beszéltünk az egyházfegyelemről, jóllehet az egyházfegyelem éppúgy a megbéké­lés és a gyülekezetbe befogadás aktusa is volt. Természetesen nem iktattuk ki a fentiek által az akkori egyházfegyelem iránti szemrehá­nyásokat, mégis föltehetjük a kérdést: hogyan békíti meg ma a keresztyén gyülekezet vitában álló egyháztagjait? Hol van olyan megbékélés, amelyet a gyülekezet segít létrejönni? Az egyházfegye­lem nem csupán büntető, hanem építő instancia is!

Még sok olyan területet említhetnénk, ahol Kálvin gyakorlati tanácsokat és lelkigondozói segítséget adhat: az egyházi hivatal, az írásmagyarázat, hitbizonyosság, stb. kérdéseiben. Ám eközben mindig bizonytalan eredményekkel találkozunk, amikor Kálvin mű­veit és kijelentéseit vizsgáljuk: ezeket kell tudományosan kutatnunk. Még a világhíres és jól ismert Institutio Christianae Religionis sem nyújt segítséget minden esetben. A Szentírás értelmezését ott nem tárgyalja egészként Kálvin, s nincs benne hermeneutika sem, tehát információ Kálvin ismeretelméletére nézve. A predestinációról is sokkal több van az ún. Consensus Genevensis-ben (1552) mint azt Institutióban.

III. A Kálvin-kutató Tagozattól elvárható eredmények

a) Rendszeres Kálvin-konferenciák tartása tudományos témák­kal, amelyek gazdagítják az általános kutatást és ismereteinket.

b) Ehhez szükséges az utánpótlás kinevelése, tehát rendszeres előadások és szemináriumok Kálvinról a teológiai fakultásokon. Elegendő, ha minden félévben egy szemináriumot tartunk; az állha­tatosság és rendszeresség meghozza gyümölcsét, inkább, mint az egyszeri nagy rendezvények.

c) Ajánlott a szeminárium formája, tehát a kis csoportokban tör­ténő munka, mert ott Kálvin gondolkodásának a finomságait is föl lehet térképezni, s nem elégedünk meg elhamarkodott válaszokkal.

d) Egy nyugat-európai Kálvin-kutató meghívása a Kálvin-kon­ferencia színvonalát mindenképpen emeli.

e) Tudományosan kvalifikált tagoknak a Nemzetközi Kálvin-kutatók Kongresszusra küldése, akik majd beszámolnak a kongres­szusról és közvetítik az eredményeket.

f) Vallástanárok részvétele esetén: El kell gondolkodnunk arról, hogy hogyan közvetítjük Kálvin gondolatait a mai tanulóknak. Jó példa lehet Kálvin élete képekben, talán az ismert „Comic stripes” füzeteihez hasonló rajzokkal. Strassburgban 1990-ben megjelent egy Jean Calvin című füzet (B. Roussel professzor tudományos taná­csaival), amely, amint hallom, használatos a francia iskolákban.

g) Kálvin életéről és munkájáról szóló népszerű iratok megje­lentetése, amelyeknek azonban tudományosan meg kell állniuk.

h) Kálvin iratainak jó fordításait mindig is olvasni fogják. Kál­vin szerzőként igen elevenen hat, ld. például válaszlevelét Sadolet bíboros levelére. Értelmezési útmutatókat lábjegyzetekben tehetünk e fordításokhoz.

(Ford. Karasszon István)