Apáti M. Miklós (Debrecen, 1662. jan. 4. – Debrecen, 1724 őszén) ref. lelkész, Debrecenben 1681. febr. 21-én lépett a felsőbb osztályok elsejébe. Miután két évig →köztanító volt, 1685. jún. 8-án külföldre indult, s ezévi aug. 20-tól a leideni, 1687-től a franekeri, végül pedig az utrechti egyetemen gyarapította ismereteit. 1689. szept. 5-én indult vissza hazájába, magával hozván a →Misztótfalusi Kis Miklós Bibliájának reábízott példányait, melyek miatt aztán sok viszontagság érte útjában és csak sokára juthatott el Magyarországra. Itt először Galambos Ferencnek volt udvari papja Deregnyőn, azután pedig Nagykaposon (1703 k.), Dobóruszkán, Varannón (1707. okt.), Lasztócon (1713. k.), Nagytoronyán, Bodrogkeresztúron (1718-tól) lelkészkedett, míg 1721 nyarán ispotályi pap lett Debrecenben. A →cartesianus- →coccejanusok közé tartozott, kire a mystikus Poiret-nek is volt hatása. – Művei: Urim et Thummim… (3 r.) Leiden, 1686. Vita triumphans civilis… Amsterdam, 1688. →Vári Mihályhoz Krisztina leánya… halála felett vigasztaló levele. Kolozsvár, 1716. Üdvözlő verset írt Vári Mihályhoz (1685.), →Komáromi A. Jánoshoz (1686.), →Nógrádi Benedekhez (1686., magyarul is), →Kondorosi Jánoshoz (1687.) és →Zádorfalvi Mártonhoz (1689.), gyászverset a →Mártonfalvi György halálára (1681.). Respondens volt a „De virga Mosis…” (1687.) tartott vitán. Kéziratban is számos műve maradt. Ükunokája volt →Melius Péternek.

Irodalom: Erdélyi János: A hazai bölcsészet történelméhez (Sp. Füz., 1857.).