Antal Gábor (Szentkirályszabadja, 1843. máj. 10. – ?Komárom, 1914. jan. 14.) ref. püspök, Szentkirályszabadján kezdett tanulni. Tanulmányait Pápán elvégezvén, ott 1865-től →köztanítóságot viselt egy évig. Azután fél évig Monoszlón segédlelkész s szintén fél évig helyettes tanár volt Pápán. 1867 őszén külföldre ment s egy évet Berlinben, fél évet Zürichben töltött. 1869 tavaszán hazatérve, még ez évben akadémiai tanár lett Pápán, 1888 nyarán pedig lelkészi állást foglalt el Ácson. 1890-ben tanácsbíróvá, 1892-ben egyúttal aljegyzővé választotta a →dunántúli egyházkerület, mely 1896-ban szűkebb szavazáson püspökévé tette. Mint ilyent, a komáromi egyház ugyanez évben lelkészévé, a →Magyar Prot. Irodalmi Társaság ugyanakkor választmányi tagjává, 1903-ban alelnökévé, 1907-ben elnökévé, a genevai egyetem 1909-ben a teológia díszdoktorává választotta. – Művei: a →Dt. Prot. Lapban közlött cikkein kívül: →Bocsor István életrajza. (Pápa, 1882.) – valamint azok az alkalmi beszédek, melyeket a bőnyi egyház százéves ünnepélyén, Ácsról kibúcsúzásakor, Komáromba beköszöntésekor, püspökké beiktatásakor, Erzsébet királyné meg →Tisza Kálmán emlékezetére, a Magyar Prot. Irodalmi Társaság 1897. évi közgyűlésekor, a →Szász Domokos temetésén és a →zsolnai zsinat háromszáz éves ünnepélyén tartott.

Irodalom: Cipruslombok A. G. sírjára (1914.), Antal Géza: Dr. A. G. (1914.)