Angol–magyar egyházi érintkezések már a 16. században is voltak, de egészen a harmincéves háború koráig csupán annyiból állottak, hogy egy pár magyar ifjú Anglia egyetemeire is ellátogatott időnként. Egyikük, Budai Parmenius István, 1583-ban egy expedícióval Amerikába utazván, ott New-Foundlandben hirdette az evangéliumot, de visszatérő útjában hajótörés áldozata lett. Viszont →Bethlen Gábor összeköttetése az angolokkal diplomáciai s így elsősorban politikai jellegű lévén, a szorosan vett egyházi téren igazában csak azzal kezdődtek meg az érintkezések, hogy a skót születésű elbingi angol pap, Duraeus János az erdélyi reformátusokhoz is megküldte a prot. egyházak uniójára vonatkozó tervezetét, hogy fejtsék ki idetartozó nézeteiket. →Geleji Katona István püspök elnöklete alatt a gyulafehérvári professzorok, az esperesek és egy pár tekintélyesebb lelkész aláírásával 1634-ben megállapítván válaszukat, a maguk részéről is buzdították az angol teológusokat, hogy egyfelől ők maguk kitartsanak a nemes ügy mellett, másfelől uralkodójukat is vegyék rá a különböző felekezetek közti közbenjárásra. Duraeus később két ízben is (1654. és 1661.) közzétette e véleményt s célja érdekében további lépéseket is szeretett volna tenni a magyar protestánsoknál, de ezek, a körülmények változtával, elmaradtak. Az angol egyházi mozgalmak általában is, de különösen a →puritánizmus elvei hatással voltak a magyar ref. egyházra. A 17. század első negyedétől s kivált a →Medgyesi Pál nyomán Londonba ment magyar ifjak 1638 elején nagyobb számmal gyűlvén egybe, fogadalmat tettek a puritánizmusnak itthon való terjesztésére. Ennek a következménye egy a magyar ref. egyházat alaposan felbolygató mozgalom lett, mely a heves ellenszegülések után is elért annyit, hogy végre is szabadon hirdethették elveiket ez újabb irány követői. Egyik legelkeseredettebb ellenfelük az episcopalismusa miatt Angliából elzavart →Basire Izsák gyulafehérvári tanár volt, ki oda visszatérte után is fenntartotta összeköttetését az erdélyiekkel.

Az ő Erdélybe jövetelével egyidejűleg ment Londonba →Jászberényi Pál, ki ott csakhamar iskolát nyitott, mely igen virágzó állapotban volt egészen haláláig. Még őt megelőzőleg szintén tanítással foglalkozott Angliában 1642-ben Bánffyhunyadi János. Ez időtájon kezdve egészen a 18. század vége tájáig rendesen jártak magyar ifjak angol egyetemekre, mégpedig nemcsak reformátusok, hanem olykor unitáriusok is. Ez egyetemeken többnyire részesültek segélyben, sőt az oxfordi egyetem állandóan alkalmazta könyvtárában →Kőrösi Uri Jánost. Az angolok a magyarok iránti jóindulatukat más módon is kimutatták alkalomadtán. A bécsi udvarnál számtalanszor jártak közben értük. A canterbury-i érsek 1719-ben ígéretet tett, hogy az angol király fel fog lépni a magyar és más elnyomott egyházak érdekében. 1732-ben ez meg is történt, amennyiben az I. →Carolina Resolutio ellenében a magyar protestánsok szabad vallásgyakorlatáért emlékiratot adott át III. Károlynak az angol külügyminiszter, és ugyanez évben a hollandokkal és dánokkal kezet fogva szólalt fel a bécsi udvarnál az angol király követe az elnyomott magyar és német protestánsok védelmére. Anyagi téren is nem egyszer megmutatták áldozatkészségüket. Már a →gályarabságot szenvedett lelkészek részére is gyűjtöttek adományokat. A 18. század második évtizedében (1716.) a számos csapást kiállott s emiatt elszegényedett →nagyenyedi kollégiumnak jöttek segítségére, tizenegyezer font sterlingen felüli összeget gyűjtvén össze számára. Nemkülönben a →debreceni kollégiumot is tetemes segélyben részesítették, midőn a cambridge-i egyetemtől 1756-ban küldött háromszáz forinton kívül ugyanez időtájban az a Harring Tamás canterbury-i érsek buzgólkodása folytán még párezer font sterlinget kapott az angol közönség jóvoltából, aminek még jelenleg is élvezi az áldásait. 1775-ig az angol prot. „societas propagandae fidei” rendszeresen segélyezte a magyar reformátusságot. Még 1860-ban is 1865 forintot gyűjtött Tóth Dániel teol. tanár a →pápai kollégiumnak.

A 19. század elején egy időre megszakadtak az angolokkal való egyházi érintkezések, de az angol →unitáriusok 1821-i kezdeményezésére magyar hitsorsosaik kevés idő múlva sokhasznú összeköttetésbe léptek velük. Kölcsönösen megismerkedtek egymás körülményeivel, aminek később igen sokat köszönhettek a magyarok. A gazdag angliai és amerikai unitáriusok bőkezűsége állított ugyanis kolozsvári kollégiumukban két rendes tanszéket, 1881-ben alakult budapesti anyaegyházukat pedig mind a templomépítésben, mind a lelkészi állás szervezésében tetemesen segélyezte; továbbá ők tették lehetővé egy magyar unitárius lelkészjelöltnek az előbb Londonban volt, később Oxfordba áthelyezett papnevelő-intézetükben való állandó tanulását, sőt 1892-től egy-egy magyar unitárius tanítónőt is képeztek Londonban. A legújabb időben is ők tették lehetővé Budapesten egy „missziói ház” szerzését és fenntartását s egyébként is szerető gonddal figyelik életüket.

Hasonlóan szívélyessé fejlődött a reformátusok összeköttetése a skót szabad egyház híveivel, akiknek adományából 1863-tól fogva rendesen egy pár magyar ref. teológus tanult Edinburghban, újabban Aberdeen-ben, Glasgow-ban, sőt az angol-írországi Belfast-ban is. Részesült segélyükben a →pesti teol. akadémia is, melynek 1869-ben az „egyesült presbyterianus egyház” szintén küldött mintegy tizenháromezer forintot. Ezerekre menő segélyt juttattak a budai ev. egyháznak is. Nagyobb részben az angolokkal való érintkezés hatása alatt történt az is, hogy a magyar ref. egyház egyre több gondot fordít a belmisszióra, minek egyik hatásos eszközét, a vallásos irányú népies iratokat ugyancsak az angol traktatus-társulat kezdte meghonosítani Magyarországon. Budapesten állandóan van egy skót misszió, melynek templomában angol prédikációk hangzanak el. A presbyteri rendszert követő egyházak angol vezetés alatt álló szövetségével folytonos és szívélyes viszonyt tart fenn a magyar ref. egyház. A 19. század elején alakult „Brit és Külföldi Biblia-társulat” nemcsak hogy sokszor kiadta a →Károlyi-féle bibliafordítást, hanem több ízben át is dolgoztatta, míg aztán újabban egészen új fordításban, a →Czeglédy Sándoréban bocsátotta közre az újszövetséget. Irodalmi téren egyébiránt már a 17. században megindult az érintkezése a magyar protestantizmusnak az angollal.

Irodalom: Jakab Elek: Magyar és angol-amerikai unit. érintkezések e század első felében (Ker. Magvető, 1890–1891.), Kvacsala János: Az angol–magyar érintkezések történetéhez (Századok 1892.), Pongrácz József: Magyar diákok Angliában (1914.), Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban… (1917.)