Esze Tamás (Szekszárd, 1903. szept. 20. -) ref. főgondnok. Az elemi iskolát és a gimnáziumot – a Szekszárdon végzett V. osztály kivételével – Balassagyarmaton 1921-re tanulta ki. Ettől fogva teológiát, 1922 elejétől bölcsészetet is hallgatott Budapesten, majd ez utóbbit Debrecenben, hol 1945-ben bölcsészetdoktorságot szerzett. 1926-tól Balassagyarmaton, 1929-től Kisvárdán, 1930-tól Debrecenben, 1931 elején Vésztőn →káplánkodott, míg ugyanez év tavaszán lelkész lett Szankon, 1938 júniusában Gyöngyösön. 1941 végétől 1951-ig a Lorántfy Zsuzsánna-egyletnek volt lelkésze. Ekkor levéltári és könyvtári előadója lett a →konventnek s a ref. egyház tudományos gyűjteményeinek főigazgatója. 1956-tól 1957-ig →teol. akadémiai tanár volt Budapesten. 1958-ban →főgondnokává választotta a →dunamelléki egyházkerület. 1943–45-ben és 1958–1959-ben szerkesztette az Egyháztörténet c. folyóiratot. Numizmatikai tanulmányokon kívül a következő egyházi érdekű művei vannak: Szétszórt csontok (2 f.). (Budapest, év n.) Kiáltó szó a pusztában. (Uo. év n.) Ég a puszta. (Uo. év n.) A református Esze Tamás. (Uo. 1941.) Jeltelen sírok. (Uo. 1941.) Tábori papok II. Rákóczi Ferenc hadseregében (Egyháztörténet, 1943.). Kabai Márton (Uo. 1943.). A magyar Napraforgóvirág (Uo. 1943.). A →drégelypalánki egyházmegye történetének vitás kérdései (Uo. 1944.).