Diószegi Sámuel (Debrecen, 1760. dec. 29. – Debrecen, 1813. aug. 2.) ref. esperes. Debrecenben tanult. 1775. ápr. 27-én lépve a felsőbb osztályok elsőjébe. 1783-ban →köztanító. 1784 tavaszán pedig hajdúböszörményi →rektor lett. 1787 őszén ideiglenes tanárnak ment Kecskemétre, honnan félév múlva külföldre indult s a göttingeni egyetemnek lett hallgatója. Hazájába visszatérve, 1789 májusában Hajdúnánásra, 1793-ban Hajdúböszörménybe, 1802 tavaszán Debrecenbe választották meg, hol 1803 őszéig ispotályi, ettől fogva belvárosi pap volt. A →debreceni egyházmegye 1806-ban jegyzőjévé, 1809-ben →esperesévé, a →tiszántúli egyházkerület ugyanez évben főjegyzőjévé választotta. – Érdemei a növénytan terén kimagaslók, de az egyházi irodalomban is figyelemre méltó működést fejtett ki. Ily irányú művei: Prédikáció… (A szatmári új templom fölszentelésén). (Debrecen, 1808.) Erkölcsi tanítások prédikációkban (2 k.). (Uo. 1808.) Halotti tanítás… (Szombathi István felett). (Uo. 1810.) Egy pár éneket is írt.

Irodalom: S. Szabó József: D. S. emlékezete (Prot. Szle, 1897.)