Debreceni Ember Pál (Debrecen, 1660. utolsó harmada – Olaszliszka, 1710. jún. közepe.) ref. lelkész. Debrecenben tanult. 1678. jan. 12-én lépve a felsőbb tanulók sorába s 1679 novemberében már →praeceptori tisztet viselve. 1682-ben a sárospataki elűzött kollégium helyébe állított alsóbbrendű iskolának lett →rektora, de már a következő évben lelkésszé választották ugyanott. Ebbeli működését félbeszakítva, külföldre ment, s 1684. aug. 15-én a leideni, 1685. aug. 20-án a franekeri egyetemre iratkozott be. 1686 őszére visszatérve, tovább lelkészkedett Sárospatakon. Miután párszor fogságot szenvedett s 1687-ben megsemmisítették egyházát a jezsuiták, a szomszédos Makkoshotykára vonult, de azért mint a sárospatakiak lelkésze szerepelt mindaddig, míg, 1695 áprilisában Losoncra, innen 1701 áprilisában Szatmárra ment papnak. Mikor 1703. szept. 28-án onnan is elűzték, előbb Szatmárhegyre, majd Debrecenbe menekült, hol 1704 februárjában ispotályi lelkészül alkalmazták. Ez évben Máramarosszigetre is hívták, de csak 1705. okt. 19-én hagyta el Debrecent, midőn az ellenség elől Olaszliszkára távozott s csakhamar ott is lelkészi állást foglalt el. – A coccejanusok typus-kereső csoportjához tartozott. – Művei: Dissertatio theologica bipertita pandens decem Aegypti literalis et mysticae plagas. (Franeker, 1686.) Szomorú halotti parentatio… Váradi Mihály… eltakaríttatásának alkalmatosságával. (Kassa, 1693.) Boanerges, mennydörgésnek (két) fiai. Debrecen, 1698. Innepi ajándékul az Isten sátorába felvitetett szent siklus. (Kolozsvár, 1700.) A bárány menyegzőjének vacsorájára… hivogattatása az Isten házának cselédinek (Prédikáció az előbbivel együtt). Garizim és Ebal. (Uo. 1702.) (Latinra ford. Regis Márton, aki Wittenbergben 1707-ben egyszersmind értekezést írt ellene). Historia ecclesiae ref. in Hungaria et Transsylvania (Lampe F. A. más beosztással a maga neve alatt adta ki). (Utrecht, 1728.) (Erősen megtámadta Péterfy Károly „Sacra concilia…” c. művében 1742-ben, egy részletét pedig Décsy Antal vette cáfolat alá 1784-ben.) Kéziratban is maradtak munkái, még a poseni kir. levéltárban is megvan egy. Újból kiadta apósának, →Mártonfalvi Györgynek „Keresztyéni ünneplés” c. könyvét (1700.). Előszót írt Juellus „Apologiá”-jának 1704-i kiadásához, üdvözlő verset ifj. →Köleséri Sámuelhez (1682.), →Szőlősi Pálhoz (1686.) és Füsi Lőrinchez (1686.), gyászverset a Köleséri Mihály (1679.), →Nógrádi Mátyás (1681.), Mártonfalvi György (1681.) és Szilágyi Márton (1700.) halálára. – Apósa volt →Szathmári Paksi Mihálynak.

Irodalom: Ferenczy Gyula: D. E. P. életrajza (Debreceni hittanszaki önképző társulat közlönye, 1882.) Révész Kálmán: D. E. P. egyháztörténelme (P. E. I. L. 1885.), Zoványi Jenő: A coccejanismus története (1890.), Pongrácz József:. D. E. P. történetéhez (Dt. Prot. Lap, 1907.), Harsányi István: D. E. P. eddig ismeretlen kéziratai (Prot. Szle, 1915.).