Dávid Ferenc (családi nevén Hertel) (Kolozsvár, 1520. táján – Déva, 1579. nov. 15.) az erdélyi magyar lutheránusoknak második, a reformátusoknak és unitáriusoknak első püspöke, Kolozsvárt kezdte iskoláit. Talán Gyulafehérvárt tanult még, azután egyházi szolgálatba állott. Egy idő múltán külföldre ment s 1545 októberétől a wittenbergi, 1546 végétől vagy 1547 elejétől az oderafrankfurti s 1548. jan. 20-tól ismét a wittenbergi egyetemnek volt hallgatója. Hazajőve, 1551 elején besztercei →rektor, 1552-ben petresi plébános lett. Még ez év vége felé Kolozsvárra hívták rektornak, 1555 őszén Nagyszebenben vállalt prédikátorságot, egy év elteltével pedig Kolozsvárt foglalta el az →elsőpapi állást. 1557-nek körülbelül februárjában vele töltötték be a magyar lutheránusok püspöki állását. Ám 1559 tavaszán a helvét irány tanait tevén magáévá, erről lemondott, míg aztán 1564 áprilisában újból püspökévé tette a fejedelem az ekkor már nagy többségükben helvét irányú magyaroknak. Ugyanez időtől fogva kolozsvári papsága mellett udvari papságot is viselt a fejedelem mellett. Servet és más antitrinitarius írók műveinek tanulmányozása nemsokára megint tovább vitte egy lépéssel, s már 1565-ben az apostoli hitvallás értelmében nyilatkozott a szentháromságról. Az ezentúl tartott hitviták és zsinatok során egyre tovább haladt elveiben, annyira, hogy eközben az anabaptisták megkülönböztető tanát is elfogadta, anélkül azonban, hogy rajongásukba szintén követte volna némelyiküket. A →János Zsigmond helyébe lépett Báthory István mindjárt 1571-ben elmozdította az udvari papságtól s még ez évben a helvét irány mellett kitartó magyarok a lutherizmushoz ragaszkodó magyarokkal együttesen püspököt is másat tettek, minélfogva ő csak az antitrinitarizmushoz csatlakozottaknak maradt meg püspökéül. Ebbeli hivatalát 1576-ban törvényesítette az országgyűlés. Az „innovatio”-nak 1572-óta évről-évre megújított tilalma ellenére lankadatlanul törekedvén újabb reformokra, a Krisztus nem imádandó voltának elvével, meg a gyermekkeresztelésnek 1578-ban tényleges megszüntetésével utoljára is törvényes eljárást vont magára. Az 1579 március végén fogságba helyezett súlyos beteget hivatalaitól megfosztva, a júniusi országgyűlésről a dévai várba hurcoltatta Báthori Kristóf, hol meg is halt. – Emlékét mind halála 300 éves, mind régebben 1510-re tett születése 400 éves fordulóján megünnepelte egyháza, mely egyletet is alapított nevére. Írói munkásságának termékei zsinati meghívókon, zsinati végzéseken, vitatételeken és magyarázataikon, egy →énekeskönyvön (1569.), valamint hitvallásokon kívül a következő művek: Dialysis scripti Stancari contra primum articulum synodi Székiensis. (Kolozsvár, 1555.) Apologia adversus maledicentiam et calumnias Francisci →Stancari. (Uo. 1558.) Sententia de coena Domini Claudiopolitanae ecclesiae. (Uo. 1559.) Defensio orthodoxae sententiae de coena Domini… (Uo. 1559.) Cathechismus ecclesiarum Dei in natione Hungarica per Transsylvaniam. (Uo. 1566.) Refutatio scripti Petri (Gyulafehérvár, 1567.) Rövid magyarázat… (Uo. 1567.) (Újra kiadta →Boros György 1910.) Rövid útmutatás az Istennek igéjének igaz értelmére. (Uo. 1567.) De falsa et vera unius Dei Patris, Filii et Spiritus Sancti cognitione. (Uo. 1568.) (Vannak benne másoktól is dolgozatok, az övéiből külön kiadva: Antithesis Pseudo-Christi cum vero illo ex Maria nato; Aequipollentes ex scriptura phrases; Dehortatio et descriptio Dei tripersonati.) (II. kiad. 1570. Erzsébet angol királynőnek ajánlva.) Demonstratio falsitatis doctrinae P. Melii… (Uo. 1568.) Az szentírásnak fundamentumából vött magyarázat az Jézus Krisztusról és az ő igaz istenségéről. (Uo. 1568.) De mediatoris Jesu Christi hominis divinitate aequalitateque libellus. (Uo. 1568.) Refutatio propositionum Petri Melii… (Uo. 1568.) Explicatio primi capitis Johannis (Az előbbivel együtt). Brevis enarratio disputationis Albanae… (Uo. 1568.) Refutatio scripti Georgii Majoris. (Kolozsvár, 1569.) (Válasz a Simler Józsiás könyvére.) (Uo. 1569.) Első része az szentírásnak külön-külön részeiből vett prédikációknak az Atya Istenről, ennek pedig az Ő Fiáról, az Jézus Krisztusról és… az Szentlélekről… (Gyulafehérvár, 1569.) De regno Christi… De regno Antichristi. (Uo. 1569.) (Énekeskönyv.) (1569.) Az váradi disputationak… előszámlálása. (Kolozsvár, 1569.) (Újra kiadva 1870.) Az egy Atya Istenről és az ő Fiáról, az Jézus Krisztusról és a Szentlélekről való rövid vallás… (Az előbbinek végén). Könyvecske az igaz keresztyéni keresztségről (Fordítás). (Uo. 1570.) Responsio pastorum… ad melianas propositiones. (Uo. 1570.) Az egy őmagától való felséges Istenről… a szentírásból való vallástétel… (Uo. 1571.) Az egy Atya Istennek és… az Jézus Krisztusnak istenségekről igaz vallástétel… (Uo. 1571.) Libellus parvus XXX thesibus Blandratae oppositus… (Uo. 1578.) De dualitate tractatus… (Uo. 1582.) (Magyarra ford. Markos Albert 1943.) Mindezeknek egy része névtelenül, egy része →Blandrata társszerzőségének jelzésével jelent meg, de ez legfeljebb átolvasta az illető műveket megjelenésük előtt. Üdvözlő verset írt Medgyesi Ferenc gyulafehérvári püspöki vikáriushoz (1550.). Kéziratban is maradtak művei.

Irodalom: Jakab Elek: D. F. emléke (1879.). Pokoly József: Az unitarismus Magyarországon (Prot. Szle. 1898.), Kanyaró Ferenc: D. F. (1906.). Kiss Ernő: D. F. (1910.), Boros György: D. F. theologiája (1910.), Pap Domokos: D. F. életrajza (1912.), Borbély István több azonos tárgyú, csak éppen más szempontból kidolgozott műve. Zoványi Jenő: D. F. (Unit. Egyház, 1910.), Uő.: Heltai Gáspár és D. F. nevének eredete (Prot. Szle. 1916.), Uő.: D. F. nagyszebeni lelkészsége (Ker. Magvető, 1936.), Uő.: Új egyháztörténet-írás (1940.), Uő.: A magyarországi protestantizmus a 16. században, Kozma Ferenc: D. F. emléke (Ker. Magvető, 1910.), Iván László: D. F. arca a szellemtudományi lélektan tükrében (1935.), Botár Imre: A vallásszabadság és D. F. (1929.), Vári Albert: D. F. az unit. reformátor (Ker. Magvető, 1910.), Uő: D. F. és az erdélyi nagy hitviták (Ker. Magv. 1931.) Varga Béla: Ami örökkévaló D. F. életművében (1930.), Gál Kelemen: D. F. (Ker. Magvető, 1910.), Kőváry László: D. F. elítéltetése (Uo. 1873.), Gagyhy Dénes: D. F. (1926.), Benczédi Pál: D. F. vallása (1939.), Tóth György: D. F. … emlékezete (1930.).