Comenius (Komensky) Ámos János (Vagy a morvaországi Magyarbród, vagy a közeli Nivnitz, 1592. márc. 28. – Amsterdam, 1670. nov. 15.) a cseh-morva testvérek püspöke. A teológiát 1611–4-ben Herbornban és Heidelbergben hallgatta. Hazájában kezdte működését, de a harmincéves háború kitörésétől nagy részben idegenben folyt le hányt-vetett élete. Többnyire a lengyelországi Lissában tartózkodott, de több más országban is megfordult, sőt a poroszországi Elbingben hat évig időzött. Ezalatt szakadatlanul munkálkodott irodalmi téren, s mint korának legkiválóbb pedagógusa, roppant hírnévre tett szert. Már püspöke volt a cseh-morva testvéreknek, midőn 1650-ben Sárospatakra nyert meghívást a kollégium tanvezetői tisztére. Ez állásában amellett, hogy a vezetésére bízott intézetet a legmagasabb színvonalra igyekezett emelni, saját hitfelei érdekében mindent elkövetett a végre, hogy rávegye II. Rákóczy Györgyöt a Habsburg-ház elleni támadásra. Azonban hiába jósolgatott →Drabik Ausztria ellen; – hiába jártak-keltek a cseh-morva testvérek ügynökei, a Rákóczyak közeli emelkedését hirdetve; – hiába intézett C. chiliasta reményekkel telt leveleket, sőt emlékiratokat a fejedelemhez és öccséhez: terve nem sikerült. 1654-ben visszatért ennélfogva Lissába. Ez két év múlva elpusztulván, ismét rákényszerült, hogy elhagyja híveit, s hosszas bujdosás után Amsterdamba jutott. – Műveinek számát másfélszázra teszik, közöttük legtöbb a pedagógiai, ezek közül leghíresebb a „Didactica magna”, mely Dezső Lajos fordításában magyarul is megjelent (Nagy oktatástan, 1896.). Vannak teol. munkái is, melyek közül leghíresebb az „Unum necessarium” című, magyar szempontból pedig legérdekesebb az „Independentia aeternarum confusionum origo” (1650.). Magyar szempontból igen fontos még a következő két munkája: De cultu ingeniorum (1650., magyarra ford. →Gulyás József 1930.) és Sermo valedictoria (1657.); amazt Sárospatakra való beköszöntésekor, emezt onnan távoztakor mondta el. „Praecepta morum” c. munkáját →Enyedi Sámuel által versbe szedve igen sokáig használták tankönyvül a magyar ref. iskolákban. Gyászverset írt a →Rákóczy Zsigmond halálára (1652.). Emlékére 1891-ben egy társaság alakult Németországban, mely jeles folyóiratokkal tartja ébren az iránta való érdeklődést.

Irodalom: Életrajzokat írt róla Seyffarth (1872.), Zoubek (1875.) és Kvacsala (1892.), a magyar irodalomban vele foglalkoztak: Réthy Pál: C. és a tanügyi realizmus (Bp. Szle, 1869.), Dezső Lajos: C. Sárospatakon (1882.), Kvacsala János: A 17. századbeli chiliasmus történetéhez (Prot. Szle, 1890.), Benke István: C. A. J. (1892.), Dezső Lajos: C. A. J. (Bp. Szle. 1892.), Szinyei Gerzson: C. Sárospatakon (Sp. Lapok, 1892., 1894. és Sp. Ref. Lapok. 1926.), Szalay Károly: Koménius Á. J. (Prot. Szle, 1892.), Jausz Vilmos: C. a felsőoktatásról (Uo. 1897.), Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar ref. egyházban (1911.), Rácz Lajos: C. Sárospatakon (1931.), Gulyás József: Néhány C.-fordítás (1932.), Kvacsala János: C. irata Rákóczy Zsigmondhoz és II. Rákóczy Györgyhöz (M. Prot. Et. Adattár, 1905.).