Coccejanusok Magyarországon voltak a legnagyobb számmal Németalföldön kívül. Közülük elsősorban →Dézsi Márton, →Pataki István, →Szilágyi Márton, →Veresegyházi Tamás, →Debreczeni Ember Pál, →Szathmárnémethi Sámuel, ifj. →Csécsi János, →Szathmári Paksi Mihály érdemel említést, szintén nagyszámú ellenfeleik közé pedig →Eszéki István, →Mártonfalvi György, →Tofeus Mihály, →Pósaházi János tartozott a legnevezetesebbek soraiból. Irodalmi téren is a legtöbben jelét adták állásfoglalásuknak, de a kevésbé híresek közül is sokan hangoztatták vélekedésüket. Több ízben viszály is tört ki a coccejanismus körül és zsinatok nem egy vidéken voltak kénytelenek foglalkozni egyik vagy másik coccejanus ügyével. Mindazáltal sehol sem bírtak annyira menni, még ahol akartak volna is, hogy bevágják az útját e teológiai irány terjedésének vagy legalább is elvei hirdetésének. Később aztán odáig haladt újabb eszmék fölmerülése folytán a teológiai gondolkozás még Magyarországon is, hogy semmi feltűnést nem okoztak a coccejanismus jellemző vonásai, melyek közül az igazi lényegéhez nem is tartozó typologia vált legelterjedtebbé, sőt a közfelfogásban legjellemzőbb sajátságaként szerepelt. A magyarországi coccejanismusról már a XVIII. század negyedik évtizedében értekezést írt →Borosnyai Nagy Zsigmond, amely sajnos nem maradt fenn.

Irodalom: Zoványi Jenő: A coccejanismus története (1890.) Uő.: Dézsi Márton (Prot. Szle. 1898.), Uő.: Magyar coccejanusok a 18. században (Kisebb dolgozatok… 1910.), Uő.: A coccejanismus hatása a magyar reformátusokra.