Cartesianismus Magyarországon (A) a 17. század közepe tájáról kezdett érvényesülni, de eleinte óvatosság és egyeztetési törekvés jellemezte híveit. Így →Apáczai Csere János, ki elméletileg maradéktalanul magáévá tette a kételkedés elvét, s a Ramuséval együtt tanította is a Cartesius bölcsészetét, a gyakorlatban mégsem bírt elszakadni a scholasticismustól, mely neveltetésénél fogva áthatotta volt a gondolkozását. →Szilágyi Tönkő Márton is jobbnak látta kezdetben elleplezni cartesianus hajlandóságait, melyeket egyelőre szintén elhallgatott coccejanismusával egybeforrasztva táplált. →Csengeri K. Istvánt hasonlóképpen alighanem az akadályozta meg kiváló képességeinek irodalmi téren való érvényesítésében, hogy bajba ne keverje így is köztudomású cartesianismusa. Hogy jól ismerték a helyzetet, megmutatódott a Csernátoni Pál esetében, kit a tanszéken nyíltan hirdetett cartesianismusáért, illetőleg ebből folyó tíz tételéért 1673-ban a coccejanus tanárokkal együtt megrendszabályozott a →radnóti gyűlés, elrendelve egyúttal, hogy olyan bölcsészetet kell tanulni, mely szolgál a teológiának és összhangban van vele.

→Bethlen Miklósnak viszont már lehetővé tette az egyházi hatalmasságoktól független állása, hogy kétségtelenül élőszóval és magatartásával is kifejezést adjon cartesianus elveinek és ezekkel összeköttetésben levő szabadabb szellemének, miként megtette azt kéziratban hátrahagyott őszinte életrajzában. Mindezekkel egy idő tájt számosan lehettek olyanok a Németalföldet megjárt magyar lelkészek közt, akik valószínűleg halálukig tartó és talán másokra is kiterjesztett hatást vettek ottani cartesianus tanáraiktól, miután nem vonakodtak ezek elnöklete alatt vagy maguk-szerzette, vagy csak respondensi minőségben előadott értekezésekben cartesianus irányban foglalkozni bizonyos kérdésekkel. A későbbi évtizedekben, amikor a Németalföldre ment magyar ifjak minden szelíd nyomás dacára szinte kizárólag cartesianus és coccejanus tanárokat hallgattak ott, hovatovább annál nyíltabban hangoztatták a cartesianismussal való egyetértésüket a holland tanárok is, magyar tanítványaik is, minél inkább csökkent a veszedelem, mely a hivatalos egyház részéről fenyegette őket. Mivel Erdélyben is hatástalanul hangzott el 1685-ben →Pósaházi Jánosnak a cartesiánusok és coccejanusok ellen nyomtatásban megjelent vádirata, melyben az előbbieknek harminckét tételüket írta rovásukra, – és Tiszántúl is kudarcot vallott 1692-ben az említett Szilágyi ellen egyébként is csupán coccejanismusáért indított támadás: nem volt mitől félnie sem →Apáti M. Miklósnak egy leplezetlen nyíltsággal Descartes mellé álló erkölcstani munkája miatt, mely még a Szilágyi elleni eljárást megelőzően jelent meg, sem →Szathmári Pap Jánosnak még 1682-ben kiadott, sem →Szathmárnémethi Sámuelnek 1696-ban napvilágot látott, cartesianus szellemtől áthatott Metaphysikájuk miatt, holott az előbbi még Poiret-t is forrásául vette.

Ez utóbbit sok más munkája is a magyar cartesianus-coccejanusok legkiválóbbjává tette. Általában a cartesianismusnak a teológiára gyakorolt jótékony befolyása abban nyilvánult meg legszembeötlőbben, hogy miként a hollandoknál, úgy a magyaroknál is az fejlődött a coccejanismus munkásainak három iránya közül a legtudományosabb jellegűvé, melyet a cartesianismussal karöltve hatott át a coccejanismus.

Eredménytelenül kelegetett ki ellenük a ref. püspökök közül →Tofeus Mihály, hiába maradt ellenségük püspök korában is az őket tanár korában támadó →Schwartz János, hiába látták talán mások is, így a Jenában 1676-ban és Wittenbergben 1677-ben Cartesius-ellenes értekezést tartó magyarországi Kreher Mátyás, illetőleg →Greissing Bálint a dogmatizmusra nézve kész veszedelemnek a cartesianismus terjedését: mégis túl voltak már azon, hogy hivatalos útra terelhesse valaki ennek hirdetését. Még amikor hevesen harcolt is Erdélyben a pietizmus ellen a hivatalos ev. egyház, a cartesianismust nem bántotta, úgy hogy ebben ellenmondásra se talált a Poiret-t követő →Teutsch András. Ugyancsak Poiret-nek is nyomdokain haladt a református ifj. →Köleséri Sámuel, akiről azonban közönségesen azt tartották hitfelei, hogy nemcsak latitudinarius gondolkozású, hanem egyáltalán nincs is vallása.

Az unitáriusoknál természetesen még szabadabban hirdette cartesianus felfogását az unitáriusból evangélikussá, azután meg evangélikusból ismét unitáriussá lett →Régeni Pál Mihály, ki Clauberget követve sajátította el ez irány egészét. Hogy mekkora tekintélyre tett szert idővel a cartesianismus, tanúsággal szolgált róla az, hogy a különben csak coccejanus ifj. →Csécsi János, ki már Spinoza szerinti elvet is fejtegetett a bölcsészetben, nem mulasztotta el tanítványaival megismertetni a cartesiusi bölcsészetnek is az alapelveit. Még súlyosabb bizonyság, hogy a kezdettől fogva cartesianusnak ismert Kolozsvári István nagyenyedi tanárt harmincöt évi ilyen szellemű munkálkodás után püspökének választotta 1713-ban az erdélyi reformátusság. Elkövetkezett aztán az az idő is 1751-ben, amelyben már a cartesianismust védelmezték egy újabb bölcsészeti irány, a Wolffé behatolása ellen. →Vásárhelyi Tőke István zsinaton emelt szót ez utóbbi ellen, amelyet hirdetni kezdett kollégája, →Apai Abod Mihály.

Irodalom: Turóczi Trostler József: Magyar cartesianusok (1933.), Zoványi Jenő: A coccejanismus hatása a magyar reformátusokra.