Cameraticum beneficium, Erdély prot. fejedelmeitől az államkincstár vagyonából egyes erdélyi és tiszántúli ref. egyházak és iskolák részére adományozott állandó jellegű javadalmazás (termények, különösen kősó), melyet a →Leopoldinum Diploma is megerősített. Mindazáltal alig pár évvel ezután az osztrák uralom elvonta a javadalmasaktól, akiknek kérelmére Erdélyben mégis újra folyóvá tétetett, de már ekkor nem természetben, hanem szerfelett olcsón számított pénzértéke szerint kevéssel több, mint 3000 frtban. Később ezt is többször beszüntették, sőt még róm. kat. papok díjazására is vontak le belőle. A →debreceni kollégium meg éppen nem tudott hozzájutni számtalan folyamodása dacára sem a jogos követeléséhez. Az 1867-es korszak felderültével az erdélyi kerület lépéseket tett az őt megillető összegnek egészben való visszanyerésére. Hosszas tárgyalások után 1881-ben végre 14 000 frt évi átlagban egyezett ki a kincstárral a kerület. Nem sokkal ezután a →tiszántúli kerületnek is sikerült kollégiuma számára 1885-től évi 4000 frtot kárpótlásul kieszközölnie, úgyszintén a ménesgyoroki egyháznak 1895-től évi 252 frtot, a Máramaros vármegyei egyházaknak pedig 1900-tól évi 5000 frtot.

Irodalom: Kolozsvári Sándor: A „c.b.-ok” (Erdélyi Prot. Közlöny, 1872.).