Buchholtz György (Kisszeben, 1643. máj. 1. – ?Kakaslomnic, 1724. máj. 11.) ev. lelkész. Iskoláit szülővárosában, Szepesváralján, Szepesolasziban és Hernádmátéban végezte 1665-ben, midőn Szepesolasziba hívták tanítónak. Másfél év elteltével Selmecbányára ment tanulmányait folytatni, ahol 1668 tavaszán már segédtanár volt. 1670-ben Dobsinára választották →rektornak, honnan 1671-ben Szepesszombatba ment át hasonló állásra. 1675-ben ő is elveszté hivatalát, sőt fogságot is szenvedett hitéért. Azután polgári foglalkozáshoz fogott, míg 1682-ben ismét egyházi pályára lépett. Ekkor Batizfalván, 1688-ban Késmárkon, 1705 végén Kakaslomnicon foglalt el lelkészi állást. Ugyanez évtől →esperesi tisztet is viselt a 24 kir. városi egyházmegyében s lelkésztársai megbízásából 1707-ben részt vett a →rózsahegyi zsinaton is. Gyülekezetében 1709-ben megszűnvén a szabad vallásgyakorlat, sok üldözés után újra hivatal nélkül maradt, míg 1711-ben szlovák diakónus lett Késmárkon. Néhány hónap múlva megint Kakaslomnicon telepedett le s titokban folytatta lelkészi működését, amelytől 1716-ban ismét eltiltatván, teljesen felhagyott vele. – Egyházi művei: De diligentia praeceptorum et assiduitate discipulorum (1668., aligha jelent meg). Suspiria quaedam (Imák, melyeket késmárki papságában írt). Colossus memorialis… (Gyászbeszéd Okolicsányi Mihály felett). (Lőcse, 1721.) Historischer Geschlechtsbericht. (Budapest, 1904.) Respondens volt a „De theologiae principio…” (1668.) tartott vitán. Szerzője az 1683-ban németül megjelent magyar Simplicissimusnak.

Irodalom: Weber Samu: Id. B. Gy. és kora (Prot. Szle, 1892.).