Borosnyai Lukács János (Feldoboly, 1694 nyara – ?Marosvásárhely, 1760. febr. 9.) ref. püspök. Tanult 1707-től Nagyborosnyón, 1711-től Nagyenyeden, hol 1716-tól nevelő, 1719-től pedig →köztanító volt. 1720-ban Vízaknára ment →rektornak. Innen 1721. szept. 10-én külföldre indult s ezévi nov. 17-én az oderafrankfurti, 1722. szept. 19-én a leideni egyetemre iratkozott be. 1726 nyarán visszaérkezvén hazájába, br. Kemény Simonnénak lett udvari papja Marosvécsen, de már a következő évi januárban Nagyenyedre ment másodpapnak, hol 1729-ben →elsőpap lett. 1735-ben tanári állást foglalt el Székelyudvarhelyen. Ebbeli működésének sokáig fennállott emléke volt az ő fáradozása folytán átalakított iskolaépület. 1748. nov. 28-án →generalis notariussá választatott s már a következő évben püspökségre következett, legelső levén az uralkodótól oklevéllel megerősített püspökök sorában. 1751 májusában Marosvásárhelyre vitték lelkésznek s itt 1758. júl. 12-én →esperesévé is tette a →marosi egyházmegye. Püspöksége alatt történt az orgonáknak a ref. templomokba nagyobb számmal való bevitele. – Művei: De universo gratiae divinae negatio. (Leiden, 1725.) Bűnön épült halál… (Gyászbeszéd gr. Tholdi Ádám felett). (Kolozsvár, 1752.) Halál… ellen való orvosság (Gyászbeszéd br. Alvinczy Gábor felett). (Nagyszeben. 1751.) Istentől nyert jó feleségben (Gyászbeszéd gr. Lázár Jánosné gr. Teleki Kata felett). (Uo. 1758.) – Üdvözlő verset írt →Vásárhelyi Baba Ferenchez (1722.), gyászverset a →Pápai Páriz Ferenc halálára (1717.). – Veje volt →Szigeti Gyula Istvánnak.

Irodalom: Önéletírása (Prot. Közlöny, 1889.).