Zsigmond Sándor (Máramarossziget, 1846. dec. 11. – Debrecen, 1922. ápr. 17.) ref. vallású írnok. Máramarosszigeten tanult, míg 1866-ban Debrecenbe ment teológiára. Ennek végeztével 1869-ben debreceni →káplán, 1871-ben bihardiószegi, 1873-ban hajdúszoboszlói. 1900-ban hajdúböszörményi lelkész lett. Az →alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye 1895-ben →esperessé. 1904-ben zsinati rendes taggá, a →tiszántúli egyházkerület 1897-ben főjegyzővé, 1900-ban →konventi rendes taggá választotta, de 1904 őszén kénytelen volt elhagyni minden állását, még lelkészségét is. Debrecen városánál talált aztán szerény alkalmazást. – A Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak 1896-tól 1904-ig választmányi tagja volt. – Nagyobb dolgozatai és önállóan megjelent művei: Az úgynevezett „korszellem” és a lelkipásztorkodástan (→Révész Figyelmezője, 1873.). Az orthodoxia és a modern theol. világnézlet a társadalomban (Uo. 1874.). Gondolattöredékek és néhány vonás a magyarországi modern theol. irányról (Uo. 1875.). A gyakorlati szónokképzés (Uo. 1877.). Az imádkozásról (Uo. 1878.). A vasárnap nyugalomnak napja. (Debrecen, 1879.) Temetési ima →Révész Imre felett („Révész Imre emlékezete” c. füzetben). (Uo. 1881.) Úrvacsorai beszéd a máramarosszigeti templom fölszentelésén („Emlékkönyv…” c. füzetben). (Máramarossziget, 1892.) Szabó János emlékezete (→Könyves Tóth Kálmánnal és Futó Zoltánnal). (Szentes. 1902.) – Apósa volt →Soltész Elemérnek.