Weinert András (Lőcse, 1699. szept. 8. – ?, ?) ev. lelkész. Lőcsén tanult, csak kevés ideig Rozsnyón. Honi tanulmányai befejeztével külföldre is ellátogatott s előbb Boroszlóban időzött, míg 1719. ápr. 4-én a wittenbergi egyetemre iratkozott be, melyen 1723. máj. 14-én magisterré avatták. Ekkor már 1722 második fele óta →conrector volt Lőcsén, hol azután 1727-ben →rektor lett, míg 1729-től Eperjesen lelkészkedett még 1760 után is. – Nagy ellensége volt a pietizmusnak. – Művei: De cautelis… circa… in religione ac theologia practicum… (Wittenberg, 1722.) Die sonderbare Schickung Gottes bei der Ehe (Beszéd Frühauf Dávid és özv. Katschierné Wachsmann Zsuzsánna esketésekor). (Hely n. 1724.) Hominis dextra felicitas triplex, das ist… (Beszéd Michaelides Sámuel és Örtel Rebeka esketésekor). (Hely n. 1725.) Das überhäuffte Leiden… (Gyászbeszéd Graub Mátyásné Gross Zsuzsánna felett). (Hely n. 1726.) Die innigliche Herzens-Freude… (Prédikáció II. József születésekor). (Pozsony, 1741.) Das verirret und wieder zu rechtgebrachte Schaaf… (Prédikáció Pulszky János György emlékére). (Jena, 1750.) – Gyászverset írt az Amman János Gáspár (1725.) és Günther Sámuel (1729.) halálára.