Vári Mihály (Karmaci) (?, ? – Nagykőrös. 1723.) ref. lelkész, Debrecenben tanult, hol 1672. ápr. 5-én lett →togatus. Volt azután 1681-ben →köztanító, 1682-ben →contrascriba és végül →senior is. 1683-ban külföldre menvén, a leideni egyetemnek lépett a hallgatói sorába, melyen 1684 októberében maga-szerzette bölcsészeti értekezést tartott, 1685 szeptemberében pedig természetrajzi értekezéssel szerzett bölcsészetdoktorságot. Visszatérve hazájába, 1688-ban munkácsi, azután ungvári, 1695 áprilisától radvánci, azután deregnyői, 1699-től szatmári papságot töltött be. 1701-ben tanárnak ment Debrecenbe, ahonnan 1708-ban visszatért lelkésznek Szatmárra. A →szatmári egyházmegye 1710 februárjában →esperesének tette meg. 1712-től 1717-ig hely nélkül élt Szatmáron, hova azonban ekkor újból megválasztották. 1719 januárjában megszűnt esperes lenni, s 1722-ben papságában sem marasztották meg. Ekkor Nagykőrösre költözött. – Egyházi műve: Thabera, azaz: Istennek… meggyuladott tüze… (Villámcsapástól 1713-ban meghalt leánya emlékére). (Kolozsvár, 1716.) – Üdvözlő verset írt ifj. Köleséri Sámuelhez (1682.), gyászverset a Köleséri Mihály (1679. magyarul), →Nógrádi Mátyás (1681.), →Felvinczi Sándor (1686.) és →Szilágyi Tönkő Márton (1700.) halálára.

Nem lehetetlen, hogy ez adatok egy része egy másik →Vári Mihályra vonatkozik, arra, aki 1675. ápr. 22-én →subscribált Debrecenben.