Vályi Nagy Ferenc (Felsővály, 1765. szept. 30. – Sárospatak, 1820. jan. 15.) ref. tanár. Felsővályon kezdett tanulni. 1777-től Sárospatakon, 1779-től Miskolcon folytatta tanulmányait, s az utóbbi helyen 1783-tól →köztanítói, 1785-től →subrectori tisztet viselt. Ez évben külföldre ment s a zürichi egyetemen töltött két évet. Visszajőve, előbb mezőcsátikáplán, azután tiszadorogmai lelkész, 1798 őszén pedig sárospataki tanár lett. Mint ilyen, 1819 őszén egy ekkor szervezett teol. tanári állást foglalt el. – Költői és különösen műfordítói munkásságával tett szert hírnévre. – Költeményei közül egyházi érdekű: „A pártos Jeruzsálem” (Pozsony és Pest, 1799.), s néhány alkalmi verse, p. o. amelyet az →Őri Fülep Gábor ötvenéves papi jubileumára szerzett. – Egyházi művei: Mennyei polgár… (Gyászbeszéd →Szentgyörgyi István felett). (Sárospatak. 1799.) Szent gyülekezet könyörgései hat poenitentialis heteken (2 k.). (Kassa, 1805.) Gyászbeszéd Nietsch Dániel felett. (Sárospatak, 1809.) Az Istennek kedves keresztyén… (Gyászbeszéd Szemere László felett). (Uo. 1813.) A könyörgés ereje… (Gyászbeszéd Boronkay Istvánné Görgei Mária felett). (Uo. 1816.) A magyarországi →énekeskönyv 175., 195., 210. és 211. dicséreteit ő írta: egyikük a jelenlegi előttibe is át volt véve.