Uray Sándor (Csomaköz, 1878. szept. 9. – *Debrecen, 1969. szept. 22.) ref. lelkész. A gimnáziumot 1888-tól 1896-ig Szatmáron, a teológiát 1896-tól 1900-ig Kolozsvárt és Debrecenben végezte. Miután Makón, Karcagon, Aradon és Debrecenben →káplánkodott, ez utóbbi helyen 1905-ben vallástanár lett a leánynevelőintézet  ben, 1909 nyarától pedig lelkészi állást töltött be. →Egyházkerületi tanácsbíróvá, majd 1938-ban főjegyzővé is megválasztatott, 1937-től póttagja, 1939-től pedig rendes tagja a zsinatnak. 1942-ben lemondott a főjegyzőségről, 1952-ben pedig nyugalomba vonult. – Művei: Védekezzünk az iszákosság ellen (Prédikáció). (Debrecen, 1910.) Bibliai képcsarnok. (Uo. 1912.) A boldogságról. (Uo. 1912.) Az Isten a mi reménységünk (Háborús imakönyv katonáknak). (Uo. 1914.) Kiáltásom halld meg Isten (Háborús imakönyv itthonmaradottaknak). (Uo. 1915.) Bibliai elmélkedések. (Nagybánya, 1915.) Mentsük meg a jövő nemzedéket! (Prédikáció). (Debrecen, 1916.) Örökzöld koszorú hőseink sírhalmára (Imák, elmélkedések). (Uo. 1917.) Hadifoglyok őrangyala. (Uo. 1918.) Békesség temploma (Imák, elmélkedések) (Uo. 1919.) A keresztyén család kis tükre. (Tahitótfalu, 1924.) Kis emberek könyvecskéje. (Uo. 1924.) Édesanyám imakönyve. (Uo. 1936 és Nagyvárad, 1937.) Szerkesztésében jelent meg egy „Tábori énekeskönyv” (1915.) és egy „Emlékkönyv a reformáció 400 éves jubileumára” (1917.) – Sógora →Szele Miklósnak.