Unitárius vallásközönség Magyarországon, a XVI. században alakult antitrinitarius egyház, mely azonban csak 1600 óta fordul elő „unitárius” néven, addig pedig többnyire →Dávid Ferencről neveztetett. A fejlődés számos mozzanatán átment antitrinitarius elveknek →Blandrata volt az első eredményes terjesztője, aki 1565-re Dávidot is megnyervén nézeteinek, ez akkor nyíltan fellépett eszméikkel. Ettől fogva rohamosan szaporodtak követőik s az unit. vallás, ha nem is megnevezetten, de az általános felfogás szerint Erdély bevett vallásai közé soroztatott. Dávidnak, mint unit. püspöknek és XVI. századbeli utódainak Erdélyben és részein állítólag 12 egyházkör állott a kormánya alatt, melyek is a következők voltak: →háromszéki, →udvarhelyi, →marosi, →kolozs-dobokai, →aranyos-tordai, →felsőfehéri, →küküllői, →székelykeresztúri, amelyek ma is léteznek, továbbá az azóta részint megszűnt, részint emezekbe olvadt →kraszna-középszolnok-kővári, →kalotaszegi, →belsőszolnoki és →hunyad-dévai, lehetséges azonban, hogy a székelykeresztúri pár évtizeddel későbbi keletkezésű és helyette az állítólag létezett →alsófehéri volt a tizenkettedik. Az sem lehetetlen, hogy a hunyad-dévai és az alsófehéri nem is létezett, s így csak tíz volt az egyházkörök száma. Hatósága alá tartoztak még Dávidnak a Magyarország többi vidékein, néhol szórványosan, néhol csoportosan alakult unit. egyházak is, melyek az ő elbukta után külön →superintendentiát (alföldi vagy délmagyarországi) alkottak. Ennek alsópartiumi egyházmegyévé hanyatlása után vele együtt a baranyai eredetileg talán három, 1632-ben körülbelül csak két →egyházmegye is ide tartozott. Hogy mindezek hány egyházat számláltak összesen, nem tudható bizonyosan, legfeljebb hozzávetőlegesen következtethető abból, hogy 1578-i zsinatokon állítólag 322 lelkész jelent meg, akiknek számánál még több lehetett az összes. A XVI. század végére ellenben az államhatalom nyomása, sőt üldözése következtében még félannyi sem igen volt a számuk, annak dacára, hogy ekkorra már ide csatlakoztak a Magyarországon még fennálló egyházaik is. Az apadás azután sem szűnt meg, úgyhogy a XVIII. század közepén 151, végén 117, 1880 körül 109 anyaegyházuk volt, jelenleg pedig 111 van. Az 1848-i XX. tc. a szűkebb Magyarországra nézve is bevettnek nyilvánította vallásukat, mely azóta, kivált a XIX. század utolsó negyedében a tiszai és dunai részeken is terjedni kezdett, úgyhogy ezeken a vidékeken is szervezkedett néhány egyházuk, melyekből a →duna-tiszamenti egyházkör fejlődött ki 1902-re.
A →főgondnoki hivatalt 1718-ban állították fel, két világit választva meg rá; öt „adjunctust” is adtak melléjük s alighanem ezek szerveztettek át később egyházköri gondnokokká. Egyházalkotmányuk consistorialis jellegű; állandó kormányzó hatóságuk az egyházi képviselőtanács, mely – miként elejétől fogva valamennyi püspök is – Kolozsvárt székel; legfőbb hatóságuk a zsinati főtanács, mely négy évenként ül össze, s az egyházi főtanács, mely a közbeeső három év mindenikében tartozik. Hivatalos hitvallásuk kettő van: a →„Consensus ministrorum…” 1579-ből és a →dési complanatio alkalmával az országgyűlés elé terjesztett 1638-ból. Felsőbb tanintézetük a kolozsvári →teol. akadémia, meg a kolozsvári és székelykeresztúri gimnázium volt. Az államfordulat azt a változást hozta magával, hogy a duna-tiszamenti egyházmegye →esperese püspöki vikáriusként működött a legújabb időkig, természetesen kivéve a visszacsatoltság néhány évét, mely alatt egyházaik kisebb része Romániában maradván, Torda volt a székhelyük, az aranyos-tordai esperesnek, mint püspökhelyettesnek a vezetésével. – Püspökök voltak: →Dávid Ferenc 1566–1579, Hunyadi Acesta Demeter 1579–1592, →Enyedi György 1592–1597, →Várfalvi Kósa János 1597–1601, Toroczkai Máté 1601–1616, →Radetius Bálint 1616–1632, →Csanádi Pál 1632–1636, Beke Dániel 1636–1661, →Járai János 1661 ápr.-jún., →Solymosi Koncz Boldizsár, 1663–1684, →Szentiványi Márkos Dániel 1684–1689, Bedő Pál 1689–1690, Kövendi Nagy Mihály 1691–1692, →Almási Gergely Mihály 1692–1724, →Pálfi Zsigmond 1724–1737, →Szentábrahámi Lombard Mihály 1737–1758, →Ágh István 1758–1786, Lázár István 1786–1811, →Körmöczi János 1812–1836, Székely Miklós 1838–1843, Székely Sándor 1845–1852, →Kriza János 1861–1875, →Ferencz József 1876–1928, →Boros György 1928–1938, →Varga Béla 1938–1940, →Józan Miklós 1941–1946, →Kiss Elek 1946–197..
Irodalom: Bod Péter: Historia unitariorum in Transsilvania (1776.), Jankovich Miklós: A socinianusok eredetéről, Magyarországban volt eklézsiájokról (1829.), Székely Sándor: Unitária vallás történetei Erdélyben (1839.), Ferencz József: Unit. kis tükör (III. kiad. 1900.), Veszely Károly: Az unitáriusok Erdélyben (1887.), Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon (1891.), Pokoly József: Az unitárismus Magyarországon (Prot. Szle, 1898.), Uő: Az erdélyi ref. egyház története (1904–5.), Kőváry László: A magyar unitáriusok története a 18. és 19. században (1899.), Révész Imre: Magyar ref. egyháztörténet (I. k. 1938.), Zoványi Jenő: Új egyháztörténetírás (1940.), Uő: A magyarországi protestantismus története a 16. században, Gál Kelemen: A kolozsvári unit. kollégium története (2 k. 1935.).
