Taubner Károly (Nagyveleg, 1811. v. 1809. okt. 15. – ?, ?) ev. lelkész. Tanult Sopronban, azután 1831-től nevelősködött, míg 1834-ben külföldre ment s három évig hallgatott a berlini egyetemen. Bölcsészetdoktori oklevéllel jőve vissza, már 1837-ben igazgató lett a pesti gimnáziumban, 1838-tól pedig egyszersmind udvari papja volt →Mária Dorothea nádornénak, 1843 tavaszán kénytelen volt hivatalából távozni s ekkor tábori pappá neveztetett ki. 1861-ben veronai állomáshelyéről Torinóba szökött, de később amnesztiát kapván, visszatért hazájába, hol nyugalmaztatva, bizonytalan időpontban halt meg. – Részt vett a P. E. I. L. megindításában, mint egyik szerkesztője. A Magyar Tud. Akadémia 1840-ben levelező tagnak választotta. – Művei közül egyházi érdekűek: Bírálati vizsgálat Hegel bölcselkedése felett. (Pest, 1838.) Die Verherrlichung Gottes in den Nöthen dieser Welt (Prédikáció az 1838-i árvíz emlékére). (Uo. 1839.) A lélekeszme… különös tekintettel Hegelre. (Uo. 1839.) Párhuzam Aristoteles és Hegel között (Athenaeum, 1889.). Imádságos könyv mind a két felekezetű ev. hadfiak számára. (Pest, 1855.)