Szepesi tizenhárom-városi ev. egyházmegye, a →tiszai kerületben, a 24 kir. város romjaiból, közelebbről a Lengyelországtól Magyarországhoz visszakapcsolt városok és pár velük szomszédos község egyházaiból alakult olyképpen, hogy a lengyel uralom alatt volt városokban kivétel nélkül mindben fenn tudták tartani egyházukat az evangélikusok, ellenben a többiek közül a magyar →ellenreformáció eredményéül csupán kettő tudott még újra éledni is, nemhogy fennmaradni. 1777-ben választott az →egyházmegye először →felügyelőt, 1783-ban pedig →esperest. 1898 elejétől egyesíttetett a →szepesi hétbányavárosi egyházmegye legnagyobb részével addigi neve alatt, amivel együtt addigi 16 anyaegyháza 22-re szaporodott. Huszonharmadikul járult hozzá a széjjeloszlott →hat szabad kir. városi egyházmegyéből a lőcsei egyház s ennek kimondásával egyidejűleg 1903-ban „szepesi városi” egyházmegye nevet kapott. Régi neve idejében esperesei voltak: Grosz András durándi l. 1783-tól, Czirbesz András Jónás iglói l. 1791–1813, →Fabriczy András poprádi l. 1813–1825, →Gotthard Mihály iglói l. (1826.) 1836-ig, Szladkay János szepesbélai l. 1836–1841, Zacher Sámuel szepesváraljai l. 1841–1847, →Pákh Mihály iglói l. 1847–1848, Soltész András mateóci l. 1848-tól (1867.), Kalchbrenner Károly szepesolaszi l. 1870–1882, Fábry János iglói l. 1882-től (1890.), Justh Sámuel István sztrázsai l. 1895–1901, →Weber Sámuel szepesbélai l. 1901–1903.

Irodalom: (Munyay A. L;): Historia ecclesiae evangelicae aug. conf. addictorum in Hungaria universe, praecipue vero in tredecim oppidis Scepusii (1830.).