Szatmárvidéki prot. egyházkerület, az erdélyi róm. kat. püspökség területének meszesentúli részén a teljes felsőpartium részvételével 1554. márc. 13-án tartott →óvári zsinaton lutheránus jelleggel alakult meg a hét →egyházmegye (→máramarosi, →ugocsai, →szatmári, →nagybányai, →középszolnoki, →szilágyi, →szabolcsi) →esperesei és püspöke megválasztásával, valamint némely fontos kérdéseknek egy pontban zavaros eldöntésével. Az ekkor legalább is száz körüli egyházból álló kerületbe hamar befészkelvén magát a helvét irány, ez ellenállhatatlanul hódított, úgyhogy egyházközségei már 1557 szeptemberére közös ref. →superintendentiává alakultak a debrecen-nagyváradvidékiekkel, együttesen állapodván meg a helvét irány elveinek követésében. Az ekként létrejött →tiszántúli ref egyházkerületnek egyik magvát képező ezen kerületnek addig püspökei voltak: Tordai Demeter óvári l. 1554–1555, →Károlyi Bodi Sebestyén erdődi, krasznabélteki l. 1555–1557, és talán, ha a lutherizmus mellett kitartók esetleg csakugyan próbát tettek még szervezetük fenntartására, Bogácsi Demeter Csengeri l., aki azonban – ha egyáltalában viselt püspöki tisztet – inkább lehetett az a tiszántúli ref. egyházkerületben.

Irodalom: Révész Imre: Bucer Márton és a magyar reformáció (1933.), Zoványi Jenő: Magyarországi superintendentiák a 16. században (1898.), Uő: A reformáció Magyarországon 1565-ig (1922.), Kiss Áron: A 16. században tartott magyar ref. zsinatok végzései (1881.).